Pardon bocsánat! A kutya, vagyis a kilenc hónapos drótszőrű német vizslánk, azaz Rozi igenis látja, de az mégsem az igazi. Egy szó, mint száz, új szerzeményeim ürügyén rábírtam a férjemet: rendezzünk egy nyárbúcsúztató, vagy akár ha úgy tetszik őszköszöntő kis összeröffenést, csakis a legszűkebb baráti körnek. Miért ne? – hangzott a válasz, amit a jóhiszemű feleség azonmód lelkes támogatásként értékel…
Szóval bulizunk, gondoltam, akkor munkához, mert a hétvégéig alig van hátra több néhány napnál! Első körben persze körbe kellett telefonálni a barátokat. Volt, aki ráért, mások persze nem, milyen kár, hogy ilyen későn szóltunk, ha előbb tudtuk volna, bocsi, mi is csak ma óta tudjuk… Tizen, tizenketten azért biztosan leszünk, erre lehet alapozni. Persze a menü összeállítása  nem gond, még úgy sem, hogy minden nap dolgozom addig, ugyanis batyubált hirdettem. Ez a legpraktikusabb és leginkább bevált módszer a kellemes és gyors bulik lebonyolításának, ráadásul senkinek sem kell agyondolgoznia magát. Egy saláta vagy süti összedobása nem nagy ügy másnak sem, nekem meg kész áldás, hiszen egy-kettőre megvan így minden. Persze a bonyolultabb illetve leveses fogások elkészítését magamra vállalom, de még a legkörülményesebbnek tűnő saláta sem vehet el húsz percnél több időt… Ez számomra alapkövetelmény, amikor receptet választok. A harapnivaló gondját tehát letudtuk, jöhet a dekoráció! Egy kerti parti nem az igazi, ha nincs megfelelően varázslatos környezet. Igen a terasz, a kert is ünnepi díszbe kell, hogy öltözzön! Igen ám, de hogyan? Legnagyobb segítőim az éppen nyíló és minden sarkon kapható krizantémok, őszi rózsák, amelyeket a kihajigált nyári virágok helyett teszek a virágládákba, ne árválkodjanak üresen szegények. Igaz, hogy úgy döntöttem, nem ültetem el őket, inkább cserepestül bújtatom bele őket és majd a parti után kikerülnek a kertbe, a végleges helyükre. A kis faházban, másfél órás pakolás után rábukkanok azokra a kis helyes fáklyákra, amelyeket vagy három évvel ezelőtt vettem egy ugyancsak kinti rendezvényre. Ha jól emlékszem, az nyár elején volt, grilleztünk és szúnyogriasztó mécsesekre is szükség volt a rovarinvázió miatt… Ez utóbbit megúsztuk, lévén, hogy a szúnyogok régen megfagytak már, igaz ugyan, hogy mi sem fogunk megsülni, amilyen szigorú mostanában az időjárás. Csak esni ne essen!!! Hál’ Istennek remek volt az idő, ha melegnek azért nem nevezném, mindenesetre ehhez a partihoz tökéletes. Nem estére hívtam végül a vendégeket, hanem ebédre, hogy garantáltan ne szenvedjen senki fagyási sérüléseket és meghagytam, hogy senki se hagyja otthon a pulóverét, kabátját. Talán emiatt nem is volt rájuk szükség, hiszen szépen sütött a nap.  Nagyon szép lett a terítés is. A sárga abroszra gesztenyéket, szép őszi színes leveleket szórtam a tányérok köré, az asztal közepére pedig a nagymamámtól örökölt három emeletes tálba szőlőt, almát, diót, körtét rendeztem szőlőlevelekkel, borostyánnal díszítve. Nem azért, mert én találtam ki, de tényleg jól mutatott. A fáklyákat azért meggyújtottuk este, így igazán stílusosan búcsúztattuk a hazaindulókat. A legviccesebb az volt, hogy ajándékba szinte mindenkitől cserepes krizantémot kaptam ajándékba, amelyek a saját szerzeményeimmel együtt már-már temetői  virágáruda hangulatot teremtenek most minálunk…