Biztosan láttatok már olyan nagy átalakítós műsorokat, amelyekben - legyen szó egy hétköznapi család lakásáról, étteremről vagy fodrászüzletről – egy profi tervező, szakértő és kivitelező csapat beront a lepukkant kéglibe, seperc alatt mindent szétver, aztán újraépít, majdnem kicsúsznak a határidőből, de aztán mégsem, a végén a tulajok könnyeznek a boldogságtól, akár tetszik nekik a végeredmény, akár nem. Hát, amikor megkértek, hogy segítsek elsős gimis fiam osztályának kirittyentésében, na hát az nem ilyen volt. Nem volt stáb, sem rendelkezésre álló költségkeret, viszont 34 lelkes és vállalkozószellemű 15 éves igen, akik halálosan unták már a fehér falakat, illetve az egyiket „díszítő” kissé bizarr hangulatú falfreskót, ami hála a korábbi diákoknak egy beomlott falat ábrázolt.
Mivel a festés amúgy is az utolsó tanítási nap kötelező programszáma, úgy gondoltuk, fehér meszelés helyett inkább egy kis életet lehelünk a hétköznapokba és kiszínezzük a gyerekek környezetét. Mivel úgy volt, hogy az iskola amúgy is biztosítja a szükséges fehér festéket, úgy határoztunk, kódos, készre kevert festék helyett mi magunk keverjük ki a kívánt árnyalatot. Azért persze muszáj volt némi pénzt is kunyerálnunk a szülőktől, mert egyszerű színezéknél azért többre gondoltunk.
A kiindulás az volt, hogy olyan árnyalatot kell találnunk, ami nem tereli el a nebulók figyelmét óra közben, ugyanakkor harmonikus és frissítő hatású is. Egyhangúan egy kellemes sárgás tónus mellett szavazott mindenki, amit egy kis okker színezék hozzáadásával könnyedén ki is kevertünk az utolsó tanítási nap előtti délután, amikor néhány lelkesebb diákkal nekiálltunk előre dolgozni, hogy ne másnapra maradjon minden. Ha ugyanis fehérre színessel fest az ember, egy réteg sajnos nem elég. Muszáj két rétegben festeni, a két réteg száradása között azonban illik legalább három órát várni, amíg megszárad. Na mármost, mivel az iskola ragaszkodott az utolsó napon az első három óra megtartásához, legkésőbb 11-kor tudunk csak hozzákezdeni a munkához, és akárhogy szoroztunk, osztoztunk, ez azt jelentette volna, hogy estig sem végzünk a kitűzött feladattal. A koncepció másik fele ugyanis az volt, hogy a hátsó falon kicsit pörgessük fel a hangulatot az óraközi szünetekre és a sárga felületre fessünk fel élénk színű pöttyöket, de rengeteget. A végén mindegyik pöttybe belenyomják majd a kézlenyomatukat, egy pötty egy gyerek, mindenkinek a kedvenc színe szerint. Ezeket a pöttyöket azonban csakis a két réteg száradása után lehetett felfesteni.
Az első meglepetés akkor ért, amikor megkaptuk a nekünk szánt fehér festékadagot és a 34 gyerekre jutó 1, azaz egy, meglehetősen használt, azaz használhatatlan hengert. A szükséges, vagy tán remélt mennyiség helyett a vödör alján vagy két ujjnyi festékecske lötyögött, úgyhogy irány a festékbolt, vásárolni, mert amit én vettem, az semmire sem elég. Azt mondták, azért kapunk csak ennyit, merthogy itt az a szokás, hogy csak vállmagasságig festenek, fehérrel, egy rétegben, a tisztaság végett. Mi azért ennél többre vágytunk. Így hát már csütörtökön nekiestünk a falaknak saját festékkel, okker színezékkel. Nagyon klasszul nézett ki, bár csak egy réteg került fel, a freskóból pedig szellemkép lett, elhalványult, de nem tűnt el teljesen, bár legalább háromszor átmentünk rajta. Kicsit foltosnak tűnt, amikor kiléptünk a teremből, de majd holnap kiderül minden.