A kézműves Rózsavölgyi Csokoládé

Mindkét történet szép, de kezdjük a kiállítással, amihez az adta az apropót, hogy ti kaptátok meg a Design Management Díjat. Hogy fogadtátok a hírt?
Nagyon örültem, ugyanakkor meglepődtem, mert rögtön arra gondoltam: nálunk nincs is menedzsment. Csak tesszük a dolgunkat Zsolttal, a férjemmel. Míg a méltatás innovációról, brandingről és designtudatos szemléletről szólt, addig mindezt mi úgy fogalmazzuk meg, hogy imádjuk a kísérletezést a csokoládéval, fáradhatatlanul keressük ehhez a legjobb kakaóbabokat és kézműves technológiákat, valamint szeretjük, ha a csomagolás összhangban van a bonbonokkal, a táblákkal és a drazsékkal. 

A csokoládék és a csomagolás is magasfokú designérzékenységről árulkodik. Miért tartjátok ezt fontosnak? 
Egyszerűen azért, mert úgy gondoljuk, hogy ezzel több síkon is élményt szerezhetünk. Az eredeti szakmám szerint rajzfilmrendező és grafikus vagyok, így én tervezem a csomagolásainkat. Az építészetből, az árny- és az orosz bábművészetből, de a groteszk formai elemeiből egyaránt merítek ehhez ötletet. Vagy említhetném az origamit is, aminek szerepe lehet abban, hogy még a kezdeti pénzszűkét is az előnyünkre fordítottuk: meg kellett oldani ugyanis, hogy a 25x25 cm-es papírokba mindent bele tudjunk csomagolni. Ekkor találtuk ki a papírtölcsért, amit a mai napig használunk. A 95%-os Trincheras csokink csomagolása díjat is hozott: harmadik lett az Academy of Chocolate versenyen. Egy igazi Las Trincheras-i kutya árnyképe is szerepel rajta arról a venezuelai ültetvényről, ahonnan a kakaóbabot vesszük. 

És mi a helyzet a csokikkal? 
A táblás csokoládék öntőformáit Hlavács Viktor üvegművész tervezte, az egyikről eszünkbe juthat a magyar motívumkincs, a másikat egy reneszánsz kályhacsempe ihlette. Mindemellett azonban egy pillanatra sem feledkezünk meg arról, hogy jó csoki csakis jó kakaóbabból készíthető, így Venezuela, Tanzánia és Madagaszkár legkitűnőbb családi ültetvényeiről vásárolunk. A kakaóbabot mi dolgozzuk 
fel, mi ízesítjük, és bármivel is kísérletezünk – olívabogyóval, erős paprikával vagy kardamommal –, 
a lényeg, hogy kiállják a négylépcsős ízlelési fázist, és végül mindig a csoki íze maradjon domináns.

Csiszár Katalinnak francia, olasz és amerikai mestere is volt. Az elsőtől a ganache, a másodiktól a praliné készítését tanulta meg, míg a tengerentúlról a nemzetközi stílust hozta magával.

Szöveg: Füzesi Zsuzsa Fotó: Kaunitz Tamás, Rózsavölgyi Csokoládé