hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés

„Olyan az albérletem, mint a saját otthonom”

Vannak, akik körül minden rendben van. Az életük, a munkájuk, a lakásuk. A 166 négyzetméteres otthon házigazdája Szilvi pont ilyen. Nem véletlenül szeretett bele a tiszta formákat alkalmazó retró stílusba.

Szilvinek kivételes szerencséje volt. „Épp kiadó lakást kerestem a kedvenc utcámban, amikor összefutottam egy ismerősömmel – emlékezik vissza. – Pont akkor kezdett bele egy társasházépítésbe, ahol az egyik lakást kiadásra szánta. Én rögtön lefoglaltam, sőt már az alapoktól magam alakíthattam ki!” – meséli. Mivel többnyire visszafogott földszíneket választottam, ezért fontos volt, hogy legyen valami különleges a lakásban” – mutat körbe. A nem mindennapi megoldásokban kezdettől fogva P. Fogarasi Dianna lakberendező volt Szilvi segítségére. A görgőkön álló dohányzóasztal érdekessége például, hogy kétféleképpen is használható. A terveket Szilvi maga készítette. Ha úgy kívánja, akkor a négy sarkát csak egymáshoz illeszti, és a lekerekítéseknek köszönhetően körformát kap, de lehet szögletes is az alakja, mint a képen. A mogyorószínű kanapé is variálható. Mivel több különböző elemből áll, tetszőleges formában lehet alakítani. „Egy törökországi utazás alkalmával szerettem bele ebbe a szőnyegbe, szerencsére egy ismerős kereskedő segítségével haza tudtam hozatni” – mutatja.


A méretes U alakú kanapé egyrészt elválasztja a teret, másrészt helyet biztosít a könyvespolcnak. Az ötletet a házigazda Milánóból, egy bútorkiállításról hozta, itthon a kivitelezést a Fuxi Kft. vállalta. „Mániám, hogy a gépek, kábelek, hangfalak ne látszódjanak. Talán az okozta a legtöbb fejtörést, hogy olyan szerkezeteket találjak, melyek diszkrétek és elrejthetők” – mondja Szilvi. Ezután nincs is mit csodálkozni azon, hogy a plazmatelevízió egy köré tervezett bútorral egészült ki, a házimozi pedig sötét üvegajtó mögé került. Ezzel a megoldással távolról irányítható, még sincs szem előtt. De van itt még érdekesség! Szilvi kedvence lett a kör alakú mennyezet is, pedig ez egy elrontott kivitelezési munkának köszönhető.


A kétszemélyes asztal tervezésekor az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy ne legyen sarka, amelybe bárki beleütközhet. Itt sincsenek kábelek, pedig mindenféle elektronikus berendezés, így számítógép is van. Mivel Szilvi rendmániás, úgy alakította a bútorokat is, hogy a lakás minden pontján legyen hová elpakolni.


A hosszú hétszemélyes asztalt a konyhabútorral együtt az Erkel Home Dekorból rendelték. Általában csak nagyobb vendégség alkalmával használják, hétköznapokon inkább a főzőpulttal egybeépült étkezőpult foglalt. „Mivel a főzősziget körül a csöveket nem tudtam eltüntetni, a gázzal működő egységekhez gázpalackot használok” – magyarázza Szilvi. Alapvető szempont volt, hogy az egész lakáson egyféle padlózat fusson végig, így sehol sincs hidegburkolat. Inkább jó minőségű laminált padlót választottak, amely bírja a padlófűtést is.


A konyhafalra csempe helyett dekoratív, magasfényű, narancssárga üveglap került. „Sokat kellett várni az étkező felett lévő, három darabból álló, általam csak lopótöknek nevezett Artemide lámpákra, de megérte, mert imádom őket!”


Sok időt töltöttem már szállodákban, és mindig is imádtam az ottani fürdőszobákat, így ezt a helyiséget a hotelek ihlették. Sajátos elképzelésem volt mindenről, ezért nehezen találtam olyan szakembert, aki hajlandó volt elkészíteni nekem az egyedi méretre gyártott zuhanykabin elemeit. De szerencsére sikerült. A színek kiválasztásánál az lebegett Szilvi szeme előtt, hogy akár egy férfi is jól érezhesse magát a helyiségben. A barna-fehér összeállítás pedig erre tökéletes.


Alapvető szempontja volt Szilvinek, hogy olyan ágyat válasszon, amelybe nem ütközik bele a sötétban. Ezért döntött egy kárpitozott, puha keretű mellett. Ez a helyiség a nyugalom szigete, így itt a zöld dominál. A gipszkartonból készült falfülkébe réz Buddha-fej került, rejtett világítással. „Már másfél éve lakom itt, és nem tervezem, hogy elköltözöm! Imádom ezt a lakást, a nem mindennapi méreteit, a világos tereket, a gömbölyű formákat, na és persze az örök rendet! Egyszóval olyan az albérletem, mintha a saját lakásom lenne.”

 

Ha kíváncsi vagy Szilvi rendteremtő tippjeire és még több képet néznél meg otthonáról, megtalálod az Otthon februári számában.



hirdetés
Legnépszerűbb témák
Hírek
Megjelent az OTTHON magazin májusi száma
Talán a hirtelen betoppanó nyárias idő és a hónap ünnepei – a gyereknap és az anyák napja – vezéreltek minket abban, hogy májusi lapszámunk igazán ...

Dekor
Színes falak, vidám otthonok
Ha szeretnéd otthonodat vidámabbá tenni, nem kell minden helyiséget átfestened. Olykor már egy-egy kisebb falszakasz színének megváltoztatása is ...

Inspiráló helyiségek
Teremtett csoda: egy varázslatos debreceni kert
Húsz éve, laikusként döntötte el Anikó, hogy az egyszerű udvarból nagybetűs kertet varázsol. Kitartása, kíváncsisága és növényszeretete sokszínű ...

hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Inspiráló helyiségek
Régi házból modern otthon
Amikor egy régi ház átalakításába fogunk, bele kell látnunk a saját álmainkat egy másik család korábbi elképzeléseibe. Készen kapjuk a falakat, a ...

Inspiráló helyiségek
Padlástéri romantika
Számos hátrányát felsorolhatnánk a tetőtéri lakásoknak: nehéz bútorozni, kényelmetlen a ferde mennyezet, problémás a világítás elhelyezése. De, mint ...

Megoldjuk
Hódít a tapéta
Ismét reneszánszát éli a tapéta. Ráadásul olyan sokféle anyagból, mintából és színből választhatunk, hogy bolondok lennénk nem behódolni a régi-új ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2024 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek