hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés

Mindent a lovakról

Hallottál már a reining lovaglás műfajáról, vagy a negyedmérföldes lovakról? Az előbbi a western díjlovaglást jelenti, az utóbbi pedig a legősibb amerikai lófajtát, amelyet a négyszáz méteres futamban elért eredményei alapján erről neveztek el. Ezek a fantasztikus állatok nemcsak rendkívül sokoldalúak, de a lakberendezés során is inspirálóak lehetnek, akárcsak Ágnes számára.
Alig félórányi távolságra fekszik a fővárostól a szelíd, csendes dombokkal körülölelt Zsámbék. Nyáron napraforgó és búzamezők sárgállanak az erdők és vizenyős rétek között, ősszel szőlősdombok hívogatják az arra járót. Ágnes nagyvárosban nőtt fel, és ott élte az életét mindaddig, amíg egy utazási kiállítás során megismerkedett a vadnyugati lovakkal. Az ismeretségből szerelem lett, amely megváltoztatta az életformáját is, és kiköltözött a természetbe, hogy minél több időt tölthessen lovai, Frosty és Lewis társaságában. Ágnes ma már a nemzetközi reining lovaglás elismert versenyzője. Bár elmondása szerint több időt tölt a versenypályán és az istállóban, mint otthon, alapvető fontosságú volt neki, hogy életformája és a lovak iránti erős kötődése lakásában is meghatározó legyen.



SZOROS KÖTELÉK
Vendéglátónk méltán büszke az elért eredményeire, és otthonában mindenütt szívesen látja maga körül a kupákat, trófeákat. Olyannyira, hogy a lakás berendezésében közreműködő András Mária lakberendező számára igazi kihívás volt a számtalan díj megfelelő és esztétikus elrendezése. A trófeák egy részét egy nem használt ablakmélyedésbe épített dekoratív falfülkében rendezték el, másik részük a bontott téglából épített polcokon kapott helyet.



Ez utóbbi anyagot szívesen használták az otthon minden részében. Ágnes szerkezetkész állapotban vásárolta meg a lakást, így még lehetőségük volt a megfelelő burkolatokat kiválasztani, a meghitt, meleg hangulatot a színek és alapanyagok összhangjával próbálták megteremteni. A bontott tégla fáradtrózsaszín és vöröses tónusai, a sötétbarna hajópadló és fabútorok, a meleg, gyapjúból szőtt tarka kilimek maradásra csábítanak, barátságos légkört teremtenek.

COWBOYOK A KONYHÁBAN
A konyha központi részén, a tűzhely fölött impozáns tábla hívja fel az érkező barátok figyelmét arra, hogy bár szívesen látott vendégek, a háziasszony nem jeleskedik a főzésben. Ettől persze még praktikus és jól felszerelt a konyha, amely részleteiben is illeszkedik a ranch hangulatba. A kisméretű – és az étkezővel egy térben kialakított – konyhában asztalosmester készítette pácolt fenyőből az istállóajtókat idéző és bontott tégla pultba épített bútorokat. A házigazda a tengerentúlon akadt rá a cowboy életformát népszerűsítő és ennek jellegzetes lakberendezési tárgyait is megjelenítő honlapokra, melyekről rengeteg ötletet merített. A rusztikus bútorzathoz kovácsoltvas kiegészítőket választott, fekete hűtőszekrényt és tűzhelyet.



MOSÓMEDVE A LOVAK KÖZÖTT
A lakás emeletén Ágnes hálószobája, a gardrób, a fürdő és egy vendégszoba kapott helyet, ez utóbbit most Angel, egy befogadott mosómedve birtokolja. A felső szinten valamennyi helyiség



egyszerű, kevés bútorral berendezett, de stílusában félreérthetetlenül kapcsolódik a lentiekhez.A fürdőszoba kialakításához a háziasszony szívesen feláldozott egy fényes, utcai szobát, mert ragaszkodott a nagy ablakok alatt lévő kádhoz, s ez csak ebben a helyiségben volt kivitelezhető. A tágas háló jelenlegi egyetlen darabja az ide készíttetett ágy. Miután idehaza vagy csak fa-, vagy csak fémágyat sikerült találni, Ágnes összehozta az asztalos- és lakatosmestereket, és elkészíttette velük a megálmodott ágyat.



Ha többet olvasnál Ágnes otthonáról, keresd az Otthon októberi számában!

Torma Beatrix cikkéből
Styling: Torma Beatrix
Fotó: Darabos György

hirdetés
Legnépszerűbb témák
Inspiráló helyiségek
Dzsungel varázsütésre: kukkants be Edit mesés kertjébe
A csodás angol vidéken, Dél-Yorkshire-ben járunk. A multikulti ország jó alapot adott ahhoz, hogy Edit a kertjében mutassa meg a sokszínűséget, ...

Hírek
Megjelent az OTTHON magazin májusi száma
Talán a hirtelen betoppanó nyárias idő és a hónap ünnepei – a gyereknap és az anyák napja – vezéreltek minket abban, hogy májusi lapszámunk igazán ...

Dekor
Színes falak, vidám otthonok
Ha szeretnéd otthonodat vidámabbá tenni, nem kell minden helyiséget átfestened. Olykor már egy-egy kisebb falszakasz színének megváltoztatása is ...

hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Inspiráció
Az örökzöld titka
A karácsonyfa-állítás hagyománya szerint a téli napforduló idején kiszabaduló gonosz szellemek elől csak úgy menekülhettek meg az emberek, ha az ...

Megoldjuk
Környezettudatos design tapéták
Manapság nem elég, ha szép és mutatós, egy tapéta környezetbarát is kell, hogy legyen, de az új kollekcióban akadnak mágneses felületet képező vagy ...

Dekor
Minimalista origami esernyő
Nem csak a látványa végtelenül letisztult, de működtetése is könnyebb, mint a hagyományos esernyőké. 








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2024 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek