hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés

Modern és otthonos tetőtér

Az első saját lakás mindenki számára komoly jelentőséggel bír. De Zsófinak, a fiatal táncpedagógusnak – aki közel két évet töltött azzal, hogy felújítsa és berendezze első otthonát Budán – mindez talán még az átlagosnál is fontosabb.

Zsófi egy ingatlanhirdetésben talált rá a lakásra, ami azonnal megtetszett neki. „Én voltam az első, aki megnézte, és nagyon izgultam, mert a tulajdonos várni akart még egy kicsit, hogy mások is megnézhessék. Vicces volt, hogy miután aláírtuk a szerződést, elárulta: biztos volt benne, hogy én fogom megvenni” – meséli Zsófi, aki zenei producer barátjával, Andrissal együtt rendezkedett be a csendes, budai mellékutcában található tetőtéri lakásban. „Bár a lakást több mint két éve vettük, még csak néhány hónapja költöztünk be. Talán hosszúnak tűnik ennyi időt hagyni egy felújításra, de mi nagyon tudatosan és átgondolva vágtunk bele az egészbe.”

 

Zsófi olyan otthonra vágyott, amelynek minden része az ő igényeikhez igazodik, és ahol igazán jól érzik magukat. „Nagyon szeretem, hogy a természetes anyagok melegséget sugároznak, de az is éppolyan fontos nekem, hogy átlátható, világos legyen a lakás, zsúfoltság nélkül.” Miközben a központi, konyha-étkező részbe érünk, Zsófi – akinek részletekbe menő, izgalmas ötletei teszik egyedivé a lakást – a munkájáról beszél. „Táncpedagógusként végeztem, és tíz éve tartok táncórákat gyerekeknek. Bár ez a fő vonal számomra, közben mindig is érdekeltek a kézügyességhez kapcsolódó tevékenységek, például a festés és a kerámia. Ma már keramikusként is dolgozom, de szőni is szeretnék megtanulni. Sőt, a lakberendezés is mindig érdekelt, és talán csak arra kellett várnom, hogy az első lakásomat megvalósítsam.”

  Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

Szöveg: Molnár Ágnes

Fotó: Székely Péter

Styling: Horváth Vera

A teljes cikk az OTTHON magazin októberi lapszámában olvasható

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

 

 



hirdetés
Legnépszerűbb témák
Hírek
Megjelent az OTTHON magazin májusi száma
Talán a hirtelen betoppanó nyárias idő és a hónap ünnepei – a gyereknap és az anyák napja – vezéreltek minket abban, hogy májusi lapszámunk igazán ...

Inspiráló helyiségek
Teremtett csoda: egy varázslatos debreceni kert
Húsz éve, laikusként döntötte el Anikó, hogy az egyszerű udvarból nagybetűs kertet varázsol. Kitartása, kíváncsisága és növényszeretete sokszínű ...

Dekor
Színes falak, vidám otthonok
Ha szeretnéd otthonodat vidámabbá tenni, nem kell minden helyiséget átfestened. Olykor már egy-egy kisebb falszakasz színének megváltoztatása is ...

hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Kislakás
Vagány megoldások 27 négyzetméteren
Remek lokációval, némi kreativitással egy aprócska földszinti lakás is nagy lehetőségeket rejt. Ez a budai Várban berendezett otthon jól mutatja, ...

Dekor
Design a Marks & Spencerben
Ilyen az, amikor a sztárdesigner divatba hozza saját stílusát különböző kiegészítőkkel szélesebb közönség számára is közérthető ...

Stílusos otthonok
Megmutatta új otthonát Jonathan Scott
Nemrég új otthonba költözött Jonathan Scott és kedvese, Zooey Deschanel. A pár most néhány fotót is mutatott a szerelmi fészekről.








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2024 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek