Galéria, avagy levegőben egy új szoba
nézd meg ezt is!
-
Cikkek
-
Szakértőink írtak erről...
-
Blogbejegyzések
A galéria építésének azonban megvannak a maga feltételei. Általában a négy méter és négy méternél nagyobb belmagasságú lakásokban ajánlatos efféle emeletet készíteni, ám az ennél kisebb belmagasságúaknál sem lehetetlen.

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz, erre figyelj:
- Először is döntsd el, hogy milyen galériát szeretnél: állót vagy fekvőt.
- Ha éppen csak elfér egy álló galéria, érdemes-e az alatta levő teret ennyire beszűkíteni, ugyanis a túl alacsony belmagasság nagyon nyomasztóvá válhat.
- A kis alapterületű galériáknál, melyek nem az egész szobát foglalják el, ez nem probléma, hiszen betehetsz alá egy íróasztalt, vagy kialakíthatod kedvenc zugodat.
- Figyelj arra is, hogy legyen elegendő természetes fény, vagy megfelelő világítás a galéria alatt.
- Akkor sem veszít értékéből egy galéria, ha csak fél álló, hiszen a rendelkezésre álló felületet így nem csak alvásra használhatod.
Ha galériáról beszélünk, a legtöbbekben először egy ágy és talán még egy éjjeliszekrény ugrik be. Ám ezeken kívül még számtalan lehetőséged nyílik kihasználni a galériádat. Meglehet, hogy galériázott részen fel sem tudsz állni. Sebaj, kényelmesen elnyúlhatsz egy babzsákfotelben. A lényeg, hogy ne félj teljes értékű szobaként használni ezt az új teret.

Még egy megfontolandó lépés, amire ügyelj a tervezés során, mégpedig a lépcső.
A legtöbb szakember a külső lépcsőt javasolja, hiszen így megmarad a galéria hasznos területe, viszont pont a szobából veszünk el. Ekkor nyugodtan dönts a belső lépcsős mellett.
A gyerekszobában például még a létra is szóba jöhet, hiszen a gyerekek még élvezik is a létra adta játéklehetőségeket.
Egy szépen kidolgozott és jól elhelyezett falépcső rendkívül dekoratív lehet.
Tipp:
Ne zárd le a feljárót, mert így a lépcső alatti teret is szabadon használhatod.
Fontos, hogy ne hagyd ki a korlátot, mert veszélyes is lehet a magasság.
Ha nem akarjuk lezárni az alsó szinttől a galériát, akkor nagy réseket hagyjunk a korlát deszkái között.
Egyszerű, de nagyon hangulatos lehet egy hajókötél is, és ennél a megoldásnál a felső- és alsó teret egybenyitva megmarad a nagy belmagasság pompája és eleganciája.
Miközben otthonoddal „egybenő” a galéria, egy nagyon is kézzel fogható hasznát szinte azonnal észreveszed. A meleg levegő felfele száll. A galériával csökkentett belmagasságú térnek sokkal alacsonyabb a fűtés-szükséglete, hiszen nem kell feleslegesen fűteni a lakás 2 méter fölötti légterét, míg a galérián állandóan kellemes meleg marad.

„Amikor beléptem életem első albérletébe, szinte rögtön galériázáson gondolkodtam és szerencsémre a tulajdonosoknak is nagyon tetszett az ötlet. A szoba teljesen átalakult a tiszta borovi fenyőből készült galériától. Hirtelen az egyszerű 20 négyzetméteres szobából, otthon lett. Lett egy teljes értékű hálószobám, könyvespolccal, ruhásszekrénnyel és egy nappalim, ahol kényelmesen elfér a dívány és a dohányzóasztal a fotelekkel. Ezzel a nem túl drága beruházással kényelmesebbé tettem az életemet” – mondja Tomi, aki maga is büszke tulajdonosa a maga készítette galériának.
katalógusok
Lakberendezés, dekoráció
- design |
- hálószoba |
- kiegészítők |
- konyha |
- ágybetétek |
- antikvitás |
- bútor |
- bútorgyártás |
- bútortervezés |
- fürdőszobabútor és -felszerelés |
- konyhabútor |
- konyhafelszerelés |
- kovácsoltvas bútorok |
- lakásdekoráció |
- lakásfelszerelés |
- lakáskiegészítők |
- lakberendezés |
- lámpák |
- matracok |
- tapéta |
- világítástechika-felszerelés |
Tervezés
Kert
- kert |
- kertépítés |
- kertibútorok |
Technológia
- fürdőszoba |
- jacuzzi |
- szauna |
- ablak |
- ajtó |
- árnyékolás |
- barkácsáruházak |
- fűtéstechnika |
- garázskapu |
- kapuk |
- kaputelefonok |
- klíma |
- nyílászáró |
- szauna |
Építés, felújítás
- nyílászáró |
- ablak |
- ajtó |
- antikvitás |
- barkácsáruházak |
- burkolat |
- burkolatkő |
- csempe |
- építkezés |
- építőanyag |
- épületszobrászat |
- faipari termékek |
- festék |
- gerendaház |
- nyílászáró |
Állatok, növények
szakértőink
-
Legyen-e egyszínű a lépcsőház fala?
K: Kedves Marcsi! Bambusztapétával szeretném burkolni a lépcsőházunkat. A felület kb. 20 nm....
Enci - 2010. július 21. -
Milyen falszín illik a cseresznyeszínű konyhabútorhoz?
K: Szia Marcsi! Cseresznye színű konyhabútorhoz milyen falszín illik, ha a konyha kb. 9 nm, a...
csaba - 2010. július 21. -
Milyen legyen a falak és a textíliák színe?
K: Szia Marcsi! A nappalit szeretnénk átfestetni, de nem tudunk a színben dönteni. A bútor...
andi22 - 2010. július 21. -
Milyen színű sötétítőfüggöny illik a rózsaszínű hálószobába?
K: Sziasztok. Tanácsot szeretnék kérni, milyen színű sötétítőfüggöny illik a rózsaszín...
Kitti - 2010. július 20.
ajánló
-
Virágzó falak a kertben
Ugyan mi lenne alkalmasabb a kerti téralakításra, egy látványában kevésbé esztétikus kerítés, vagy fal eltakarására, mint...
-
Legyen-e egyszínű a lépcsőház fala?
Kedves Marcsi! Bambusztapétával szeretném burkolni a lépcsőházunkat. A felület kb. 20 nm. Egy színnel vagy kombinálva érdemes...
-
Milyen falszín illik a cseresznyeszínű konyhabútorhoz?
Szia Marcsi! Cseresznye színű konyhabútorhoz milyen falszín illik, ha a konyha kb. 9 nm, a székek párnahuzatában megjelenik a zöld?...
Het tippje
Design díjas konyha
Az Alno 2009 őszén mutatta be először azt az üveg konyháját, mely a kreatív ötletből készült esztétikát, kifinomult funkcionalitással és magas minőséggel egyesíti Az új kollekció a Trendstudie 2011 nevet kapta. »
heti hírlevél
Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?
