hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés

A békesség szigete

Ha egy házaspár a kétlaki élet mellett dönt, az nem jelenti azt, hogy egyik vagy másik városban le kell mondaniuk a kényelemről. Ezt tükrözi Renáta és Marco budapesti lakása is, amely biztos kikötő az itt töltött hetekben, hónapokban.
 

Egyetemi évei alatt, Németországban ismerkedett meg Renáta párjával, Marcóval. Később aztán együtt kezdtek vállalkozni, és mivel a munkájuk félig Németországhoz, félig Magyarországhoz köti őket, szükség volt itthon is egy otthonra, ahová jó megérkezni.

DSC_1043_OK.jpg

„A belvárosban keresgéltünk, hiszen szeretünk színházba, művészmoziba járni, vagy éppen egy romkocsmában üldögélni a barátainkkal” – meséli Renáta. „Az is szempont volt, hogy a lakás a központi elhelyezkedés ellenére csendes legyen, és ragaszkodtunk egy kis zöld területhez is.” Amikor megnézték az akkor még szerkezetkész lakást, a belső udvarra néző tetőtér-ráépítés és az impozáns tetőterasz minden várakozásukat felülmúlta, azonban a hangulat megteremtésében bizonytalanok voltak. „Üres és túlságosan letisztult tereket semmiképpen nem szerettünk volna, ám Loydl Péter belsőépítész korábbi munkáiban nagyon megragadott minket a téglafalak nyersesége és a fekete acélelemek használata.


Galériához klikk a képre!

Ezeket el tudtuk képzelni a mi otthonunkban is, de nem igazán éreztük, hogyan lehet ezt egyensúlyba hozni meleg, otthonos, akár picit nőiesebb részletekkel.” Tartottak tőle, nehogy túl férfias legyen az összhatás, Péter azonban a loft stílushoz rendelt lágyabb textíliákkal tökéletesen megteremtette a férfi-női egyensúlyt. A világos, széles fapadló mellett a beton, a tégla, a sötét tölgy kontrasztja vonul végig a lakáson, kiegészítve a szinterezett fémmel és a szürke falakkal. Ezekhez az árnyalatokhoz üde színfoltként érkeznek a türkiz és mustársárga kiegészítők, illetve nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy – például a gyönyörűen megmunkált tükrök formájában – a kézműves alaposságú darabok is megjelenjenek a terekben.

DSC_1071_OK.jpg

Mivel Renáta és Marco sokat utaznak, szerettek volna olyan helyeket a lakásban, ahol szem előtt vannak a távoli tájakról hozott emléktárgyak. Ehhez nagyszerű lehetőséget nyújtanak a hosszú lebegőpolcok a nappaliban. És mivel a házigazdák igazi világjárók, a legjobb hotelek kényelméből is hoztak haza magukkal. „A fürdőszoba kétszemélyes zuhanyzója a lakás egyik legkényeztetőbb megoldása” – mondja Marco. Legjobban mégis azt szeretik, hogy budapesti lakásuk egy olyan nyugodt sziget lett, ahol kettesben és vendégekkel körülvéve egyaránt otthon érezhetik magukat.

Szöveg: Ványik Dóra Fotó: Székely Péter

CÍMKÉK:


hirdetés
Legnépszerűbb témák
Hírek
Megjelent az OTTHON magazin májusi száma
Talán a hirtelen betoppanó nyárias idő és a hónap ünnepei – a gyereknap és az anyák napja – vezéreltek minket abban, hogy májusi lapszámunk igazán ...

Dekor
Színes falak, vidám otthonok
Ha szeretnéd otthonodat vidámabbá tenni, nem kell minden helyiséget átfestened. Olykor már egy-egy kisebb falszakasz színének megváltoztatása is ...

Megoldjuk
Nincs több kellemetlen szag: így tisztítsd a mosógépet
A közel 4 millió követővel rendelkező nagymama, Babs egy újabb háztartási trükköt mutatott be a közösségi oldalán, amely sokak életét ...

hirdetés


EZT IS Ajánljuk
Dekor
Amitől otthonos lesz a lakás
Látványos, minőségi, melengetően kötött és szövött lakástextilek, trendkövető kollekció vidám, napsütötte színekkel kombinálva a hűvösebb ...

Hírek
Covid és az ingatlanpiac: mire számíthatunk? - Áttekintés az Ingatlanpáholytól
Sok kolléga és ügyfél vette fel velünk a kapcsolatot, hogy megkérdezzék, mi a piaci prognózisunk a covid időszakára. Ezek a megkeresések nagyon ...

Receptek
Húsvét két személyre
A tavasz beköszöntével, és különösen az ünnepek alatt természetes, hogy minél több időt szeretnél a szabadban, és kevesebbet a konyhában tölteni. Nem ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2024 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek