Újból régit

Van, ami még egy igazi világutazót is maradásra késztet. Evert Brons számára ezt az érzést egy tiszaszentimrei látogatás hozta meg. „Több mint harminc éve vagyunk barátok Mészáros Mari üvegszobrásszal, vele jöttem először Magyarországra, később pedig Tiszaszentimrére, hiszen Mari innen származik – kezdi a történetet Evert. – Addigra sok mindent láttam a világban, és ráébredtem, hogy nem akarom évtizedekig fizetni egy ház hitelét Hollandiában, egyszerűen, boldogan akarok élni. És maradtam.”

A helyiek kezdetben azt hitték, csupán múló hóbortról van szó, és néhány hónap után Evert ahogy jött, úgy el is megy. Senki nem hitte, hogy itt fog építkezni, hogy itt újít majd fel házakat, és egyre többen jönnek majd Hollandiából ide lakni. Evert számára a Tisza-vidék, ezek a kis falvak misztikus világot jelentenek.

Evert először egy parasztházat vásárolt meg a falu határában, de titkos álma volt, hogy egy kúria gazdája lehessen. A régi épületek közül azonban egyet sem sikerült megszereznie, ezért úgy döntött, épít egy házat, amely úgy néz ki, mintha százhúsz éve emelték volna. Hosszasan tanulmányozta a Jász-Nagykun-Szolnok megyére jellemző kúriák és kastélyok építészetét, hiszen egy tájba simuló épületre vágyott.

Szép lassan válogatta össze leendő otthona meghatározó darabjait is, a nappali nagyméretű spanyol járólapjait például már kilenc éve őrizgette. Amikor kiderült, hogy hiányzik majd tíz négyzetméternyi belőle, akkor jött a tíz centiméteres fuga ötlete, hagyományos cementből. Evert nem tart a finom provokációtól sem, bátran keveri a régi bútorokat a modern tárgyakkal.

Szöveg: Ványik Dóra Fotó: Székely Péter