Kamarás Borbála belsőépítész, dekoratőr

Kérdezz szakértőnktől belsőépítészet, épületgépészet témakörökben!

Mit tehetek erős penész ellen?
Tisztelt Szakértő
10 éve felújított társasházban lakunk a földszinten. Lakásunk 3 oldala tűzfal. Minden évben a téli időszakban felüti a fejét a penészedés, ami már elviselhetetlen problémát okoz. A lakásban gázfűtés van, műanyag nyílászárók. A témában már szinte mindent elolvastam, mégis kérném a tanácsukat mert nem tudunk dönteni. Sajnos szellőztetéssel nem korrigálható a probléma, olyan mértékű a penészedés. Fal mellé helyezni semmit nem tudunk, mert néhány nap alatt fél méteres lesz a penész. Rengeteg holminkat kellett már kidobni emiatt. A berendezkedés is igen kényelmetlen így, mert pont a két szobát érinti ez a gond. Ha este lefekszünk, reggelre tócsában áll a víz a bútorok mögött. Próbáltuk helyi penésztelenítéssel megoldani a gondot, de ez csak felületi kezelés, attól még újra penészedik a fal, mivel folyamatosan csöpög a víz róla.Társasház lévén sajnos külső újraszigetelés pénzhiány miatt, és emeletes ház révén nem oldható meg, mert más nem foglalkozik a minket érintő gonddal. Olvastam hogy létezik belső szigetelés is, ami állítólag megszünteti a penészt, meg olvastunk belső szellőztető rendszer kialakításáról is, ami figyeli a páratartalmat és annak megfelelően szellőztet. Mindkét eljárás költséges, de kénytelenek vagyunk valamit lépni, mert így élni nem lehet.
Ebben szeretném tanácsukat kérni, vajon melyik megoldás a biztosabb.
Tisztelettel várom tanácsukat és ötleteiket, vajon van-e mód megszüntetni ezt a számunkra nagyon fontos problémát.

Kedves Encibab !
Köszönettel megkaptam levelét. Küldöm Önnek, Fenyvesi Péter építész http://www.fenyvesipeter.hu/  válaszát, remélem, találunk megoldást.
Jellemző a részlegesen felújított épületekben, a penészesedés.  Egy 4-5 fős család 10-14 liter párát termel naponta. Ez okozza a gondot.
Ha már ennyire próbált tájékozódni, akkor bizonyára látja, hogy a penésznek két oka valószínű: az alacsony hőmérsékletű felületek, és a kelleténél több pára. Ha egy felület hőmérséklete jelentősen alacsonyabb a többinél, illetve a léghőmérsékletnél, akkor óhatatlanul lecsapódik rajta a pára, még átlagos páratartalom mellett is. Ez mutatja a megoldás irányát is.
Hőszigetelés
Mindenképpen külső szigetelésre kell megoldást találni, mert a belső esetén elvész a fal hőtároló képessége (szélsőséges esetben, a hideg falban lévő pára miatt kifagyással tönkremegy a fal, mert a harmatpont a szerkezetben alakul ki.) Ami még gond, páralecsapódás és penészedés jöhet létre a hőszigetelés és a fal közötti résben, ami végképp elfogadhatatlan.
Szellőztető rendszer kiépítése
Alapesetben az ún. szellőzőelemek beépítése, amiből a jobbak  valóban  párafüggőek,  mint  a legismertebb Aereco  http://www.peneszmentesites.hu/, de mivel Önöknél, ha jól értem a 3 tűzfal miatt csak 1 oldalon lehetne beépíteni ezeket, ezért nem alakulna ki huzat, anélkül pedig majdnem hatástalan. (Sok kókler ígér csodákat, többnyire épületfizikai ismeretek nélkül, így a tényleges eredmény erősen kétséges ezeknél a „szakértőknél”.) Ezért a gépi rendszer kiépítése adhat megoldást. Rekuperátornak is hívják ezt a rendszert (www.thermo.hu oldalon is olvashat róla) új épületekben szinte már nélkülözhetetlen, mert a tökéletes légzárás miatt nincs természetes légcsere (régen a réseken ellenőrizetlenül cserélődött a levegő: kiment a meleg, párás, bejött a hideg, szárazabb). Ez nem elszívó, csupán a két óránkénti légcserét biztosítja, ellenáramú hőcserével, ami energiatakarékos is. Ez elegendő a páratartalom lecsökkentésére, és mindig friss levegőt biztosít a belső térben, ezért sokkal egészségesebb lesz a lakás (hosszabb várható élettartam) olyan, mintha kint laknának a természetben. (Épületgépésszel kell megterveztetni, aki a várható költségekről is tud tájékoztatást adni: pl. Jankó András, +36 30 9717 580, ill. Thermo Kft.) Lehet, sőt valószínű, hogy már ez is megoldaná a problémát, de a nagyon gyenge hőszigetelésű, tehát nagyon lehűlő felületeken még így is megjelenhet egy kevés penész nagyobb hidegben. Ezért, és a fűtési költségek csökkentése érdekében mindenképp kellene megoldást találni 2. lépésben, a külső hőszigetelésre. Gyorsan meg is térül a hőveszteség csökkenése miatt, és értékesebb lesz a lakás is. Nem túl szép (bár erre is lehet megoldást találni), de láttam már olyan társasházat, ahol csak egyes falfelületeket szigeteltek, gondolom, hasonló okokból.
Mielőbb megoldást kell találniuk, mielőtt rámegy az egészségük. A penész méreg. A fejlesztésre érdemes költeni, nem a gyógyulásra. Addig is szellőztessenek sokszor, de elég pár percig, (ventillátorral lehet pótolni a huzatot, a gyorsabb légcsere érdekében), hagyják nyitva éjszakára a szobák ajtaját, a nagyobb légtérben jobban szétoszlik a pára.
Remélem segítettünk, ha bármi további kérdése lenne, hívjon bátran.

Üdvözlettel:
Kovács Szabolcs
Gasterinvest Kft.

szakértőink

Kamarás Borbála belsőépítész, dekoratőr
Massány Edina kerttervezők
Deák Marcsi lakberendező
Nemess Tímea VS Fürdőszoba: tanácsadó, termékmenedzser
Kovács Szabolcs kivitelező, a Gasterinvest Kft. vezetője

további témák

magazin

2010. Szeptember

2010. Szeptember

Hirdetés

Het tippje

Főzés energiatakarékosan

Az indukciós főzőlap a generált hőmennyiség 90 százalékát, az elektromos lapok a 60 százalékát, a gáz pedig kevesebb, mint 50 százalékát hasznosítja ténylegesen főzés közben. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?