Deák Marcsi lakberendező

Kérdezz szakértőnktől dekoráció és lakberendezés témakörökben!

Kedves Marcsi!
Két szobánkban beduin terra (sofart.hu kanapék színéből választottam, ehhez hasonló a szín) a cserépkályha. Egyik szobában közép barna szekrény van. 23 éves fiamnak szeretnénk kanapét és szőnyeget venni, de nem tudjuk, hogy milyen színt tehetünk hozzá? A másik szobában konyak színű tölgy klasszikus szekrénysor van, (pfiffer.hu Dani) szeretnénk hozzá egy sarok ülőgarnitúrát venni, de a színt itt sem tudjuk eldönteni és a formát sem, a szőnyeg színére is kérnék javaslatot. Nem szeretnénk nagyon "súlyos" klasszikust sem, szeretnénk valami középutat a modern és a klasszikus között, az ülő garnitúrának alvásra is alkalmasnak kell lenni. Segítségét előre is köszönöm: Erzsi
Kedves Erzsi!
Akkor kezdjük a fiatalember szobájával. Próbáljunk meg a barna árnyalatok között keresgélni, némi bordóval vagy vörössel. Falszín lehetne tejeskávé, hozzá a kanapé csoki barna és a szőnyeg illetve a sötétítő vagy dekor függöny pedig a csépkályha színéhez hasonló terra. A textilekben némi bordó
is lehetne, hogy ezt a két színt próbáljuk valahogy összehozni. Másik szobában vegyük a falat semleges tojáshéj, krém színűre. Válasszunk hozzá egy bordó kanapét és a szőnyeg legyen világos alapon (bézs), sötétebb mintával (bordó, terra). Ezekkel jól összhangba lehet hozni a meglévő
adottságokat.

Üdv.
Marcsi
www.berendezem.hu
Lenne egy kérdésem, most költözünk egy másik lakásba, 17 éves vagyok, és nem tudom, milyen legyen a szobának a színe. Ami adott, az egy közép kék citromsárga mintás szőnyegpadló. A szoba egyébként nagyon világos. 2 színre gondolkodok. A felső része halványabb, a lenti része pedig sötétebb. Milyen színre festhetném?
Kedves Niki!
Ehhez a szőnyeghez igazodva választhatod a sárgának (persze, ami közel áll hozzá) a világosabb és sötétebb árnyalatát. Esetleg alulra választhatsz zöldet vagy narancsot, de akkor arra figyelj, hogy lehetőleg ennél több uralkodó szín már ne legyen ebben a helyiségben.

Üdv.
Marcsi
www.berendezem.hu
Kedves Marcsi!
Újonnan vásárolt lakásom berendezésénél milyen szempontokat vegyek figyelembe?
Köszönöm.
Kedves kérdező!
Erre azért pár sorban nem lehet válaszolni. Fontos, hogy a lakók igényeit a lehető legjobban kiszolgálja. Főbb funkcióknak, berendezési tárgyaknak kell elsősorban a helyét megtalálni, majd következhet az összes többi. Minden jól használható legyen, adottságokat maximálisan kihasználjuk, hátrányokat eltakarjuk. Először érdemes felmérni, tervezni, összeválogatni a tárgyakat és csak ezután vásárolni. Nincs értelme a megtetsző (szín, anyag, ár függvényében) dolgokat begyűjteni, azután csak fogni a fejünket, hogy nem egészen ezt képzeltem el. Nem kell semmit elhamarkodni.
Ezzel tömören le is írtam a lakberendező munkáját. Ha esetleg későbbiekben, valamiben segítségére tudok lenni, kérem keressen fel.

Üdv.
Marcsi
www.berendezem.hu
Kedves Marcsi!
Hat évvel ezelőtt építettük a házunkat és azóta kínlódok a lakberendezéssel. Ugyanis ahogy bejövünk a bejárati ajtón, van egy kis előszoba és rögtön ott van a nappali együtt a konyhával. Szeretném valahogy nagyon praktikusan és
kényelmesen berendezni, mert ahogy van, az nem jó. A nappaliban van egy kis sarok ülőgarnitúra, egy kis nappali szekrénysor tv-vel és a bejáratnál egy nagy akvárium. Szemben van a konyha nagy L alakban, középtájékon az ebédlőasztal. Ennyi. Kitaláltuk, hogy szeretnénk egy cserépkályhát is
betenni, de nem tudjuk, hogy rendezzük át. Hogy lehetne például az előszobát elválasztani a nappalitól. Kevés a hely. Tanácstalan vagyok. Köszönettel: Tündüs
Kedves Tündüs!
Próbálta ugyan a lehető legrészletesebben leírni házuk elrendezését, azonban egy alaprajz láttán sokkal inkább tudnék segíteni. Az lenne a kérésem, hogy a saját email címemre legyen kedves átküldeni egy pontosan beméretezett alaprajzot, persze a kémény helyét is feltűntetve. A továbbiakat is ott beszélhetjük majd meg.

Üdv.
Marcsi
www.berendezem.hu
Kedves Marcsi!
Az új hálószobánk kiegészítőinek színeihez kérnék segítséget. Az elképzelésem egy fehér-szürke/ezüst-lila háló, ezekből ami eddig kész: hagyományos mozaik parketta, a fal szürke, az új mennyezeti lámpa fehér-ezüst, az ágyunk kerete ugyan fa színű, de csináltattam hozzá egy fehér bőr ágyvéget, és nemsokára fehér komódot is tervezek vásárolni, vagy csináltatni. A szőnyeg, a függöny és az ágytakaró színeit nem tudom eldönteni, mert ugye eddig a lila hiányzik teljesen, de túl lilásítani sem szeretnék, inkább csak becsempészni egy kis lilát, (vagyis inkább levendulaszínre vagy orgonaszínre gondoltam), hogy levegős, világos hatása legyen az egyébként nem túl nagy hálónknak. Hogyan tudnám ezt megvalósítani?
Legyenek lilák ezek a nagyobb felületek, vagy csak apró kiegészítőkben vigyem be a szobába?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves EMira!
Mivel nem szeretné túl "lilásítani" a helyiséget, ezért azt tanácsolom, hogy tényleg csak foltokban legyen jelen az áhított lila. Pl. díszpárna, képkeretek, apró dísztárgyak. Lehet, hogy még a dekor függönyben is megjelenhetne, ha csak a minta színében is. Szerintem ezt még nyugodtan elbírja a tér.

Üdv.
Marcsi
www.berendezem.hu

szakértőink

Kamarás Borbála belsőépítész, dekoratőr
Massány Edina kerttervezők
Deák Marcsi lakberendező
Nemess Tímea VS Fürdőszoba: tanácsadó, termékmenedzser
Kovács Szabolcs kivitelező, a Gasterinvest Kft. vezetője

további témák
Következõ oldal

magazin

2010. Szeptember

2010. Szeptember

Hirdetés

Het tippje

Főzés energiatakarékosan

Az indukciós főzőlap a generált hőmennyiség 90 százalékát, az elektromos lapok a 60 százalékát, a gáz pedig kevesebb, mint 50 százalékát hasznosítja ténylegesen főzés közben. »

heti hírlevél

Szeretnél hetente tippeket kapni a postafiókodba?