Fókuszban: Rácz Anikó

– Első kollekciótokat, a Grande Famigliát, a ’20-as évek Amerikájának férfidivatja, az olasz bevándorlók és a szervezett bűnözés különös világa ihlette. Mi a kötődésed Amerikához?
– Inkább a korszakhoz, mintsem a földrészhez kötődöm. A háború utáni Amerikában valami teljesen új kezdődött, a nők rövidre vágatták a hajukat és a szoknyájukat, dohányoztak, és olyan szabadságot élveztek, amit még sohasem azelőtt. A tömegtermelés, ami mindenki számára elérhetővé tette a minőséget, hatalmas változást hozott a divatban is. Az olasz bevándorlók pedig itt is stílust teremtettek. Olyan elegáns, férfias kanapét szerettem volna tervezni, amely ugyanakkor olyan sokoldalú és színes, mint az akkori férfidivat. Nagyon megfogott az Amerikára jellemző indusztriális építészet és az olasz óhazából hozott stílus keveredése is.
 

– Az új kollekció a korabeli Magyarországhoz vezet vissza. Szerinted mi a bája ennek a kornak, és az akkori életvitelnek?
– Összetett volt az akkori társadalom rétegződése, a régi filmek témáját is többnyire a különböző osztályok egymás felé kacsintgatása adta. Rengeteg izgalmas anyag van ebben, de ezeket kibontogatni a jövő feladata, előbb újra kell fogalmazni azt, amit általában a magyar örökségről gondolunk. A mi régi, vidéki otthonainknak, motívumainknak is megvan az az egyedi bája, amiből a skandinávok, a görögök, az olaszok nemzeti kincset, stílust teremtettek, és folyamatosan jelen van az életükben. Nálunk néhány kivételtől eltekintve – az új borászatok építészete például nagyon szép példa erre – csak nézegetjük messziről ezt, mint valami kiállítást, pedig sokkal könnyebben integrálható, mint gondolnánk. A Hat Szék eredeti vonalaihoz például alig kellett hozzányúlni, hogy egy modern darabot kapjunk, pedig majd kétszáz éves bútorokról van szó. Mi ez, ha nem igazi unikum?
 

– Mi az, amitől ma egy jellegzetes magyar otthon sikkes és kortalan lehet?
– Kortalan az, ami személyes. Ami belőlünk táplálkozik, és velünk együtt változik. A múltunk, a kötődéseink és a vágyaink egyvelege, ahány ember, annyiféle. Nincs annál vonzóbb számomra, mint amikor valakinek az otthonában tetten érem a tárgyain keresztül a személyiségét. Magyar attól lesz, hogy tükröződik benne, ahol élünk, és harmóniában van az épített környezetünkkel.
– Szerinted miért vonzóbb a legtöbb ember számára a mediterrán ház, mint egy igazi bájos, magyar parasztház?
– A háború utáni „házgyártás” nem kedvezett az igényes otthonteremtésnek, a következő negyven évről ne is beszéljünk. A tömegesen jelen lévő, előre gyártott elemekből készült kockaházakat, aki csak teheti, próbálja minél gyorsabban egy mediterránra cserélni. Pedig az elődei nagyon szép, íves tetős, kúpos, cserepes, verandás, oszlopos házak voltak. A balatoni kúriák is minták lehetnének egy családi házhoz, gyönyörködünk bennük, de mégsem jut eszébe senkinek ilyet építeni, noha szerintem nem is lenne nehéz a mai igényekre korszerűsíteni. Azt hiszem, kimentek a divatból, de remélem, visszatérünk a maradandó értékekhez. Esetleg jön egy ifjú építész titán, és újra vonzóvá teszi őket.
– Ha választhatnál, milyen otthonban, miliőben éreznéd magad a legjobban?
 

– Bárhol jól tudom érezni magam, ha harmónia és tisztaság van körülöttem. Fontos, hogy ne legyek felesleges dolgokkal körülvéve, annyi tárgyam legyen, amennyiről van időm gondoskodni. Egy ilyen környezetben azonnal tetten érhető a változás: egy új szín, egy árnyék, egy új bútor azonnal meg tudja változtatni a hangulatot. Valójában nem szeretem a beérkezettséget.
– Ha bezárnának egy üres szobába, és választ hatnál, mi legyen az egyetlen bútordarab, ami bekerülhet, mi lenne az?
– Azt hiszem, egy kényelmes kanapé. Tervezni asztal nélkül is tudok, de asztal szék nélkül...?

Vadas Judit cikkéből
Fotó: Hannabi