hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Ez a mesés kékes-zöld árnyalat is trendi lesz 2021-ben

Ez a mesés kékes-zöld árnyalat is trendi lesz 2021-ben

Év vége az az időszak, amikor a különböző lakberendezéssel foglalkozó cégek, festékmárkák bejelentik, mi lesz a következő esztendő trendszíne. Korábban már írtunk róla, hogy a Duluxnak, illetve a Sherwin-Williamsnek mire esett a választása, most pedig megmutatjuk Benjamin Moore 2021-es árnyalatát!

Nem bánták meg a döntést

A Benjamin Moore festékgyártó cég egészen október közepéig várt azzal, hogy bejelentse, jövőre az „Aegean Teal” elnevezésű árnyalata lesz 2021-ben az év színe. A kék és zöld csodás keverékéről van szó, amelybe egy kicsi szürke is vegyült.

Érdekesség, hogy a színt még a világjárvány kirobbanása előtt választották meg, de azóta sem bánták meg a döntést.

„Az otthon szerepe még inkább felértékelődött ebben az évben, és azt érezzük, hogy ez a szín jó választás volt. Benne van egyfajta lágy elegancia, ami hívogatóan csábít” – nyilatkozta Andrea Magno, a cég marketingigazgatója a HouseBeautifulnak.

Mutatjuk! Nektek hogy tetszik?

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Benjamin Moore (@benjaminmoore) által megosztott bejegyzés,

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Benjamin Moore (@benjaminmoore) által megosztott bejegyzés,

Borítókép: Instagram/Benjamin Moore

2020. október 21. 11:10



Legnépszerűbb témák
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Stílusos otthonok
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Két lakás összenyitásával született meg az a nagyvonalú otthon, amelyhez egy különleges télikert is tartozik. Ennek köszönhetően pedig beköltözött a ...

Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Kislakás
Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Már kapható az újságárusoknál és a praktikawebshop.hu oldalon az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma. Ezúttal a galériás megoldások ...

Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Bútorok
Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Az unalmas fehér és szürke kanapék ideje lejárt, most a kék ülőbútorok hódítanak. Mutatjuk, hogyan érdemes elrendezni és dekorálni körülöttük a ...




EZT IS Ajánljuk
Ez az árnyalat lehet 2021 egyik legtrendibb színe
Hírek
Ez az árnyalat lehet 2021 egyik legtrendibb színe
Egy festékgyártó cég máris kihirdette 2021 trendszínét. Mutatjuk, melyikről van szó!

Ez lehet 2022 legtrendibb színe
Dekor
Ez lehet 2022 legtrendibb színe
Az egyik ismert festékgyártó cég máris bejelentette, mi lesz náluk az év színe 2022-ben. Mutatjuk!

A kék és barna, az izgalmas páros
Praktikus ötletek
A kék és barna, az izgalmas páros
Hosszú ideig azt tanították, hogy öltözködésbe és a lakásban a kettőt együtt soha! És lám, ez most divatos lett. Aki igazán trendi akar lenni, vagy ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek