hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Erre figyelj a madarak téli etetésénél

Erre figyelj a madarak téli etetésénél

Megérkeztek az első fagyok és ezzel együtt elkezdődött a madáretetési szezon. Nézzük, mit adhatunk kertünk kis vendégeinek!

Ha kemény a tél, nagy az etetők forgalma

Megkezdődött országos énekesmadár-etetési szezon, amely az őszi első fagyoktól azok tavaszi megszűnéséig tart – számolt be róla az MTI a Magyar Madártani Egyesület (MME) közleménye alapján. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak.

Az egyesület felhívja a figyelmet arra, hogy az énekes madaraknak adható téli madáreleségek négy nagy csoportba sorolhatók: napraforgó (ez az eleség már önmagában is elegendő); alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal); állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó) és az ivó- és fürdővíz kihelyezése is fontos, a befagyott itatókban pedig szükség van a naponkénti vízcserére.

birds-2963741_1280.jpg

Vízi madarakat ne etessünk

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a vízi madarak esetében a kenyérrel való táplálás megbetegíti a madarakat, például kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozhatja. Növeli továbbá a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését.

2020. november 26. 6:10



hirdetés
Legnépszerűbb témák
Fókuszban a tér: Megjelent az OTTHON magazin szeptemberi száma!
Hírek
Fókuszban a tér: Megjelent az OTTHON magazin szeptemberi száma!
A nevetéssel, élményekkel teli nyári hónapok után beköszöntő szeptember leginkább a feladatokról szól, és hogy újra felvegyük a hétköznapok ritmusát. ...

Mennyit tudsz a beporzókról? Ha ők nem lennének, sok finomságtól örökre elbúcsúzhatnánk…
Kert, növény
Mennyit tudsz a beporzókról? Ha ők nem lennének, sok finomságtól örökre elbúcsúzhatnánk…
Virágról virágra szállnak, miután felébredtek hosszú téli álmukból. A beporzók látványa örömmel tölti el minden kertbarát szívét, de szerepük ...

Csökken a stressz, nő a tér: egy pont a lakásban, amit érdemes mindennap rendbe tenni!
Megoldjuk
Csökken a stressz, nő a tér: egy pont a lakásban, amit érdemes mindennap rendbe tenni!
Mindannyiunk lakásában akad egy olyan pont, amit a szakértő szerint mindennapi szinten érdemes rendben tartani, mert így csökkenthetjük a ...




EZT IS Ajánljuk
Összkomfortos madáretetőt készítettek a miskolci egyetemisták
Inspiráló helyiségek
Összkomfortos madáretetőt készítettek a miskolci egyetemisták
Csodásan berendezett madáretető várja a kismadarakat Miskolcon.

Ismerd meg az év madarát!
Hírek
Ismerd meg az év madarát!
A zöld küllő lett az év madara a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazása szerint.

Hallgass madárcsicsergést otthonodban a világ minden tájáról
Utazás
Hallgass madárcsicsergést otthonodban a világ minden tájáról
Egyetlen kattintással belehallgathatunk, hogyan csicseregnek a madarak a világ különböző pontjain.








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek