A tároló funkció a lehető legtöbb arcát mutatja meg az Enza Home új kollekciójában, hiszen van köztük klasszikus ajtós szekrény, polc és fiók ugyanúgy, mint USB töltős fedéllel ellátott kanapéba épített tárolódoboz. Ráadásul a színvilág is stílusos, a bézs és a sötét diófa színét kombinálják, az összhatás pedig nagyon elegáns. A Parma bútorcsalád – melynek stílusossága az ikonikus város nevében rejlik – művészi szintre emelte az eleganciát.
Egy sarokkanapé is lehet egyedi, ha van egy jó ötlet, ami azzá teszi. A Parma sarokkanapé esetében volt: a heverőelem és a kanapé közé ékeltek egy dohányzóasztalt, mely tároló is egyben. Sőt, ennél jóval több, a modern kor elvárásait figyelembe véve! A tároló fedele ugyanis nem más, mint egy USB töltővel kombinált lap. Amikor kényelmesen heverészünk, kézközelben lehet a kávénk és a telefonunk is, közben pedig mindketten maximálisan feltöltődhetünk. A dohányzóasztal modult bárhová beilleszthetjük, akár többet is, ha úgy szeretnénk.
A nappali szekrénysor megalkotásánál szintén minden fontos szempontra odafigyeltek az alkotók. A szépséget ugyan nem áldozták fel a praktikum oltásárán, de azért a tárolás számtalan formáját megmutatják, igaz, stílusos köntösben. A Parma TV szekrénysornál a színválasztás, a sötét diófa eleve zseniális, remek kontrasztot alkot a bézs színű Parma kanapéval. A fa szép erezete elegáns naturális hatást kelt, jól mutat a frontokon, polcokon és a hátlapon. A természetes hatást a füstüveg – mögötte világítással - és a matt fekete töri meg, teszi modernné. Kedvünkre tárolhatunk szekrényben, fiókban vagy könyvespolcon, ugyanis mindhármat tartalmazza a szekrénysor kombináció.
A moduláris kanapék nagy előnye, hogy mindenki a maga igényire szabhatja őket. Kicsi térbe tökéletes megoldás a háromszemélyes verzió, nagyobban pedig elgondolkodhatunk azon, L vagy U alakút szeretnénk, milyen és hányféle modult kombináljunk. A Mayfair letisztult eleganciát képvisel, széles ülőfelülete és hatalmas hátpárnái maximális kényelmet nyújtanak, míg fém lábai némi modernitást csempésznek a dizájnba. Vitathatatlan, hogy fehér színben a legelegánsabb.
Ha már elegancia, akkor a Mayfairhez leginkább a magas fényű fehér Legato TV szekrénysor illik. A minimalista stílusú bútor egyetlen dísze a bronz színű fogantyú. A sok fiókos elem megkönnyíti a tárolást, nagyon praktikusak. A füstüveg ajtós szekrény és a polcos elem itt sem hiányozhat, hiszen amellett, hogy tárolóhelyet kínál, színt is visz a stílusba. A faliszekrényeket is érdemes variálni, velük rajzolni különböző mintákat a falra.
Akárcsak a művészek, bátran engedjük szabadjára a fantáziánkat! Az elemes bútorok maximálisan megadják nekünk az alkotás szabadságát. Minél egyszerűbb vonalvezetésű valami, annál több lakásba illik. A Dakar moduláris kanapé nagyon modern, szögletes és letisztult dizájn jellemzi. Extra kényelmes és széles ülőfelülete csalogató, magas fekete fém lábai miatt pedig szinte lebeg. Egyszerűen nagyszerű, ebben rejlik szépsége.
Ideális párja a Riga szekrénysor, mely egyben remek ellenpont is. A világos színű Dakar kanapé mellett nagyon jól mutat a sötét tónusú Riga szekrény. Fő dísze a lineáris dizájn, de fém és bőr hatású felületei is nagyon elegáns megoldások. A falielem ajtaja felfelé, míg a TV alatti szerényé nyomásra nyílik, hiszen nincsen rajta fogantyú. A fiókok pedig puhán záródnak. A tárolásnak tehát itt is számtalan verziója létezik, már csak rajtunk múlik, hogy melyiket tartjuk szimpatikusnak.
TAVASZI AKCIÓNK keretében május végéig vásárlása végösszegéből akár 20% kedvezményt is kaphat!
2025. április 30. 6:50
Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.
otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva
Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás Játékszabályzat