
Az IKEA és a 28 éves svéd tervező, Gustaf Westman közös munkájának eredményeként egy különleges, 12 darabból álló kollekció született. Az új sorozatban terítékek és lakáskiegészítők kaptak helyet, a porcelántányéroktól a gyertyatartókon át egészen a lámpákig. A színes és játékos formavilág az ünnepi hagyományokat értelmezi újra, miközben arra is emlékeztet, hogy az ünneplés nem feltétlenül kötődik jeles alkalmakhoz: a mindennapokban is teremthetünk örömteli pillanatokat és erősíthetjük kapcsolatainkat.

Ez a kollekció Gustaf Westman első terméktervezési együttműködése más vállalattal, az így született darabok pedig különleges helyet foglalnak el az IKEA évente megújuló, VINTERFINT elnevezésű, téli kollekciójában.
Az együttműködés ötlete abból a közös elképzelésből fakad, hogy modernebb és befogadóbb módon közelítsük meg a karácsonyi ünnepeket, és olyan fesztelen és örömteli megjelenést érjünk el, amely ugyanakkor nem szakít a hagyományokkal.
„Az ünneplés gyakran hagyományos keretek között zajlik, mi viszont szerettünk volna játékosabb és befogadóbb formát adni neki. Magától értetődően jött a Gustaf Westmannal való együttműködés annak érdekében, hogy egy kis csavarral újragondoljuk az ünnepeket. Az általa használt színek és formák rendkívül illenek az IKEA szellemiségéhez, ugyanakkor merész és kifejező stílusa szembemegy a hagyományokkal. Izgatottan várjuk, hogy a tágabb közönség számára is elérhetővé tegyük egy ilyen izgalmas tervező munkáját” – mondta Maria O'Brian, az IKEA választékarculatért felelős vezetője.
A kollekciót Westman jellegzetes íves, szoborszerű forma- és magabiztos színvilága jellemzi. Az általa tervezett darabok úgy játszanak az ünnepi hagyományokkal, hogy közben nem korlátozódnak egyetlen alkalomra. A piros és zöld színpaletta egyértelmű tisztelgés a klasszikus stílus előtt, ugyanakkor a rágógumi rózsaszín és babakék újszerű megvilágításba helyezi a hagyományos színvilágot.
Westman erről a következőképpen vélekedik: „Esélyem nyílt a feje tetejére állítani a hagyományos karácsonyi stílust, és megbolondítani egy kis játékossággal és merészséggel. Az én értelmezésemben ilyen a karácsony – merőben új dizájn egy merőben új generációnak.”
A sorozat egészében a kifejező kontrasztok dominálnak. A sötétzöldben és rózsaszínben kapható porcelántányérok önmagukban is kontrasztosak a szögletes alapra helyezett kerek középső résszel. Miközben a tányérok és tálak külön-külön is nagyon kifejezőek, együtt is remekül mutatnak, és a formák mintegy mozaikként összeállva tökéletes összhangot teremtenek az asztalon.
A kollekció minden darabját áthatja a közös étkezések és az összetartozás ünneplése. Tekintve, hogy az IKEA híres húsgolyója idén 40 éves, készült egy tál, amely kitüntetett figyelmet szentel ennek a svéd különlegességnek, és amelyen takarosan, ünnepélyes rendben sorakozhatnak a húsgolyók. A porceláncsésze és csészealj a hagyományos „glögg” (azaz forralt bor) számára készült, a csészealj pedig szándékosan lett túlméretezve. A nagymamája süteményeiről őrzött gyerekkori emlékei ugyanis arra ösztönözték Westmant, hogy a forralt bor mellett bőven hagyjon helyet a tipikus svéd kávészünet finomságainak – például a kekszeknek – is.
„Svédországban sok ember gondolja úgy, hogy nincs karácsony húsgolyó nélkül” – mondja Gustaf Westman. „Én ezzel a tállal tisztelgek ez előtt a hagyomány előtt. Egyszerű és jópofa ötlet, amit a húsgolyók tiszteletére terveztem, de remekül használható más ételekkel is.”
A fény a kollekció központi eleme. A sorozat részét képező gyertyatartó két színben kapható, a porcelán teamécsestartók pedig ugyanolyan szögletes-kerek formát kaptak, mint a tányérok. Ehhez jön még a hordozható, tölthető lámpás körkörös formájával, amely átfordítva egy orbitális pályára emlékeztet. A svéd karácsonyok előtti legegyértelműbb tisztelgés talán a modern köntösbe bújtatott, klasszikus kandeláber stílusú lámpa, amely hagyományosan ott világít minden ablakban.
A kollekciót egy egyetlen fémspirálból készült rugalmas váza zárja, melynek bonellrugóra emlékeztető formája egy kivehető üvegedényt rejt. A két különálló rész egymásba rakható, és a spirális váz támaszul szolgál a virágok elhajló szára számára.
Gustaf szerint „mivel a körnek sehol nincs vége, ez a forma élettel tölti meg a tárgyakat. Ez a váza jó példa erre – a formája folytonos, a rugózó spirálnak köszönhetően pedig a humor sem hiányzik belőle. A két rész egyáltalán nem tűnik összetartozónak, pedig azok olyanok, akár egy kirakós két darabkája. Az emberben felmerül a gondolat, hogy egy kicsit fölösleges ugyan, de annál viccesebb.”
A limitált kiadású kollekció 2025 októberében kerül az áruházakba.
2025. szeptember 16. 13:19
Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.

otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva
Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás Játékszabályzat