hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Szürkületi zóna

Szürkületi zóna

Ha valakinek tehetsége van valamely művészethez, többnyire más művészetek sem idegenek tőle. Igaz ez a most bemutatásra kerülő otthon házigazdáira is – mindketten táncművészettel foglalkoznak. Otthonuk ehhez méltón igazi kortárs élettér, a távol-keleti lakásművészet európai változata egy csipetnyi retróval fűszerezve.

Juronics Tamásnak – a Szegedi Kortárs Balett vezetőjeként és koreográfusaként – pontos elképzelései vannak a játéktér kialakítását és a díszletek felépítését illetően. Tapasztalatát és képességeit ezúttal is remekül kamatoztatta. Ebben a tetőtéri lakásban is megtalálta a helyét az egyébként igen kevés válaszfalnak és azok mutatós megjelenítésének.

A nappalit a hálótól két pengefal választja el, melyeket betonból öntöttek ki – falfülkékkel és áttörésekkel különlegessé téve.
Mögöttük rejtőzik a gardrób és a hálóhoz ajtó nélkül kapcsolódó fürdő is. Házigazdáinkat az egybefüggő terek és az épületet körülölelő fák inspirálták.
A bejáratin kívül egyetlen ajtót sem szereltek fel. Az étkezőnek a nappali felőli falát áttörték, ezzel utat engedtek a fény szabad áramlásának keletről nyugatra – a napszakok változása mellett az évszakok eltérő fényviszonyait is kihasználva – ez tette lehetővé a falak nem mindennapi színezését. A hol acél-, hol bazaltszürke árnyalatok a beáramló fény mennyiségétől és élességétől függően válnak a szemünk láttára barnával vagy mályvával telítetté.
A melegburkolatok wengéje a keleties, míg a hidegburkolatok fémes felülete a high-tech hatást erősíti.
A berendezési tárgyak mind kiváló minőségű design daraboknak tűnnek, pedig a Kare fehér szófáján kívül az összes többi saját tervezés és kivitelezés: asztalos-, kárpitos- és lakatosmesterek munkái.

A háló egyszerű, puritán berendezésű, kimondottan funkcionális a nem túl magas helyiséget teljesen betöltő impozáns ággyal, melynek tojáshéj színű, műbőr fejtámláját és a gömblámpát tartó lerakórészét a fekvőfelülettel egybeépítették. A falakat itt merészen csokoládébarnára festették.

A szürke falak között élő színes egyéniségek önmagukból sugározzák a vibráló árnyalatokat. A művészpáros életviteléhez jól illeszkedik ez.

2008. szeptember 11. 22:09



Legnépszerűbb témák
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Stílusos otthonok
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Két lakás összenyitásával született meg az a nagyvonalú otthon, amelyhez egy különleges télikert is tartozik. Ennek köszönhetően pedig beköltözött a ...

Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Kislakás
Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Már kapható az újságárusoknál és a praktikawebshop.hu oldalon az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma. Ezúttal a galériás megoldások ...

Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Bútorok
Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Az unalmas fehér és szürke kanapék ideje lejárt, most a kék ülőbútorok hódítanak. Mutatjuk, hogyan érdemes elrendezni és dekorálni körülöttük a ...




EZT IS Ajánljuk
Napfény és derű: egy hangulatos családi fészek Budán
Stílusos otthonok
Napfény és derű: egy hangulatos családi fészek Budán
Ma már egy könnyed és kényelmes otthon várja Barbit és Gergőt, akiknek az idáig vezető út maga volt a közös kaland. A minőségi anyagok, kiegészítők ...

Light + Building szakvásár Frankfurtban
Hírek
Light + Building szakvásár Frankfurtban
A Light + Building szakvásár a fénytechnika és a világítás legfontosabb termékeit és megoldásait vonultatja fel. A vezető világvásár szerteágazó ...

Derűs, friss, napfényes otthon
Stílusos otthonok
Derűs, friss, napfényes otthon
Lendületes, mégis klasszikus, modern, mégis hagyományőrző – lehetetlen párosítások lennének? Pedig ez a budapesti otthon épp ilyen, ahol ráadásul ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek