hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Ötszemélyes paradicsom

Ötszemélyes paradicsom

Háziasszonyunk dolgozott Angliában és sokat barangolt Hollandiában is, megismerve az ottani életmódot, helyiek szokásait, lakberendezési kultúráját. Amikor saját otthona megteremtésére került a sor, végre kamatoztathatta itt szerzett tapasztalatait.

Házigazdáink, amit csak lehetett, saját kezűleg készítettek el, hogy minden olyan legyen, ahogyan megálmodták. Maguk vakolták rusztikusan durva felületűre a belső falakat, maguk festették őket, ytong falat építettek, sőt burkoltak is, ha kellett.
Nagy családot terveztek, sok helyre volt tehát szükségük. Tágas terekben gondolkodtak, különösképpen a konyha-étkező esetében, hiszen ez lett a ház középpontja mind a mindennapi életben, mind pedig építészeti szempontból. A cseppet sem helytakarékos megoldásokkal kialakított konyha hatalmas kürtőjével – melybe két páraelszívót is elhelyeztek – Angliából hozatott, porcelán mosogatómedencéjével, különleges falfülkéivel, nyitott polcaival, épített elemeivel a vidéki élet nagyszerűségét hirdeti. Középre minden oldaláról használható, antikolt fenyőből készült munkasziget került, jelképes térhatárolóként pedig gipszkarton „gerenda” zárja le a konyha területét, melyre szárított virágcsokrokat aggattak. Hogy a békebeli idill tökéletes legyen, arról a bolhapiacokon talált, régi használati tárgyak, konyhai eszközök, kiegészítők gondoskodnak, melyek egészen elvarázsolt hangulatot árasztanak. A háziasszony gyűjtőszenvedélyének további bizonyítéka a mackókollekció, melynek darabjai a ház minden pontján felbukkannak.
A lakás másik legnagyobb forgalmú helyisége az ebédlőként használt, üveges veranda, illetve télikert, amelynek köszönhetően egész évben kerti partinak érezhetnek minden közös étkezést. A csupa üveg falakon át a kert egész évben a mindennapok festői hátteréül szolgál. Az ablaktáblák harmonikaszerűen egymásra hajthatók, ezáltal a helyiség nyárra nyitott, de mégis védett, fedett terasszá válik. A rusztikus épület tengelyében az emeletre vezető lépcső áll. A feljárót a házigazda elképzelései alapján zárt korláttal látták el, melyet a konyhai falfülkékre emlékeztető, lőrésszerű nyílásokkal törtek át. Alatta fonott kosarakban a tűzrevaló várja, hogy a kemencébe vessék. A vakolt, fehér tűzhely nemcsak fűt, hanem sütemény, kenyér, rétes sütésére is szolgál.
Leginkább egy Ibsen-dráma díszletének tűnik a finom romantikával berendezett nappali a középen álló zongorával, csipkével takart kanapéval, a dohányzóasztaléként használatos, régi utazóládával. Este válik igazán meseszerűvé az enteriőr, amikor felgyúlnak az ablakpárkányra szerelt hangulatlámpák, amelyek nem csupán sejtelmes fényekkel telítik meg a helyiséget, de – egy Hollandiában bevált gyakorlat szerint – fényfüggönyt alkotva megakadályozzák, hogy kintről a kíváncsiskodók belássanak a szobába.
A lépcső a felső szinten meghitt előtérbe vezet, ahol a közös dolgozót alakították ki. Bármelyik emeleti ajtón kukkantunk is be, ugyanaz a gondosság, minden apró részletre kiterjedő odafigyelés érződik. A berendezés egyaránt tükrözi a háziak gondolkodásmódját, otthonszépítő szenvedélyét.
Rendhagyó látványt nyújt a fürdőszoba okkersárgára festett, a tér közepére állított, régi lábas kádjával és fahatású, kékes burkolatával. Aprólékos munkával antikolták a fürdő sárga falát, a sokfiókos, kerámiagombos komóddal és mosdószekrénnyel pedig megkoronázták a látványt.
A hálószobát az ytongból épített tároló teszi különlegessé, mely kis kosaraival, fenyőajtóival nemcsak praktikus, hanem igazán egyedi is. A falambéria, a hajópadló, a fonott és fenyőbútorok, s a fehérre festett falfelületek együttese keresetlen természetességet biztosít a helyiségnek. Elvarázsolt báj és gyerekre szabott kényelem jellemzi a gyerekszoba berendezését is. A három kislány pedig megtölti élettel a szüleik által megálmodott, közösen létrehozott ház minden zugát.

2008. november 13. 0:11



hirdetés
Legnépszerűbb témák
Fókuszban a tér: Megjelent az OTTHON magazin szeptemberi száma!
Hírek
Fókuszban a tér: Megjelent az OTTHON magazin szeptemberi száma!
A nevetéssel, élményekkel teli nyári hónapok után beköszöntő szeptember leginkább a feladatokról szól, és hogy újra felvegyük a hétköznapok ritmusát. ...

Mennyit tudsz a beporzókról? Ha ők nem lennének, sok finomságtól örökre elbúcsúzhatnánk…
Kert, növény
Mennyit tudsz a beporzókról? Ha ők nem lennének, sok finomságtól örökre elbúcsúzhatnánk…
Virágról virágra szállnak, miután felébredtek hosszú téli álmukból. A beporzók látványa örömmel tölti el minden kertbarát szívét, de szerepük ...

Csökken a stressz, nő a tér: egy pont a lakásban, amit érdemes mindennap rendbe tenni!
Megoldjuk
Csökken a stressz, nő a tér: egy pont a lakásban, amit érdemes mindennap rendbe tenni!
Mindannyiunk lakásában akad egy olyan pont, amit a szakértő szerint mindennapi szinten érdemes rendben tartani, mert így csökkenthetjük a ...




EZT IS Ajánljuk
„A lakásunk maga a nyár”
Inspiráló helyiségek
„A lakásunk maga a nyár”
Aludjanak rá egyet – mondta a kivitelező, amikor Nóráék megnézték az épülő társasházat. És ezt szó szerint is értette, hiszen valóban 24 órájuk volt ...

Mit hozunk otthonról?
Inspiráló helyiségek
Mit hozunk otthonról?
Milyen összefüggés van a 70-es évek és 2009 között? Például az, hogy akik akkoriban születtek, mára már felnőtt életükbe léptek. Anna és Tamás nem ...

Cseppnyi kompromisszum
Inspiráló helyiségek
Cseppnyi kompromisszum
Bár eleinte csupán a szekrényajtók cseréjére készültek a konyhában, végül egészen új, vízszintes osztású bútort vásároltak, üveges felső elemekkel, ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek