hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Megszelídített alapszínek otthona

Megszelídített alapszínek otthona

A piros és kék párosa nehezen képzelhető el egy otthonosan meleg tónusú lakásban. Annak érdekében, hogy mégis jól működjenek együtt, Krisztináék szakember segítségét kérték, amikor nekiláttak budai lakásuk felújításához. 

lakás, otthon, alapszínek, piros, kék, Novák Anett

Egy kellemes budai társasház legfelső szintjének modern, vagány lakása Krisztina és Zoltán otthona. „A munkám révén rengeteget utazom, és gyakran fáradtan érek haza” – avat be mindennapjaiba a húszas évei végén járó Krisztina, aki utaskísérőként dolgozik egy nemzetközi légitársaságnál. „Ráadásul a barátom pilóta, így elég hektikus az időbeosztásunk. Előfordul, hogy napokig nem látjuk egymást.” Talán éppen azért, mert kevés időt töltenek otthon, sokáig albérletben éltek, de úgy két évvel ezelőtt megfogalmazódott bennük az önálló lakás iránti igény. Olyan otthonra vágytak, ami a saját ízlésüket tükrözi, és megfelel az életvitelüknek is. „Mivel mindig Budán laktunk, eleve errefelé kezdtünk el keresgélni” – emlékszik vissza Krisztina. A fiatal pár végül a Móricz Zsigmond körtértől nem messze talált rá arra a lakásra, ami még úgy is nagyon megtetszett nekik, hogy rettenetes állapotban volt. „Érződött rajta, hogy hosszú évek óta nem lakott benne senki, de ettől még remek adottságai voltak” – meséli Krisztina, akit meggyőzött, hogy több erkély is tartozik a belső terekhez.

lakás, otthon, alapszínek, piros, kék, Novák Anett

„Tudtam, hogy mi magunk képtelenek lennék levezényelni a felújítást, átalakítást, ezért megkértem egy kedves ismerősömet, Novák Anett enteriőrtervezőt, hogy segítsen nekünk. Nagyon fontos volt számomra, hogy kulcsrakész állapotban vegyük át a lakást, és már csak a személyes tárgyainkat és a ruháinkat kelljen a helyére tennünk.”

lakás, otthon, alapszínek, piros, kék, Novák Anett

 

Szöveg: Molnár Ágnes

Fotó: Téglásy Zsuzsa

 

A teljes cikk az OTTHON magazin októberi lapszámában olvasható. 

2015. szeptember 28. 15:34



Legnépszerűbb témák
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Stílusos otthonok
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Két lakás összenyitásával született meg az a nagyvonalú otthon, amelyhez egy különleges télikert is tartozik. Ennek köszönhetően pedig beköltözött a ...

Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Kislakás
Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Már kapható az újságárusoknál és a praktikawebshop.hu oldalon az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma. Ezúttal a galériás megoldások ...

Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Bútorok
Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Az unalmas fehér és szürke kanapék ideje lejárt, most a kék ülőbútorok hódítanak. Mutatjuk, hogyan érdemes elrendezni és dekorálni körülöttük a ...




EZT IS Ajánljuk
Megjelent az OTTHON magazin novemberi száma
Hírek
Megjelent az OTTHON magazin novemberi száma
Lassan búcsút inthetünk az ősznek, és kezdetét veszi az év legvarázslatosabb időszaka. Ám addig is bőségesen tartogat még örömet okozó izgalmakat a ...

Legrand Incara az innovatív töltésért
Megoldjuk
Legrand Incara az innovatív töltésért
Munkafolyamataink és munkakörnyezetünk folyamatosan változik, ahogy a technikai követelmények is, melyeknek a modern otthonnak és irodaházaknak is ...

Stílusos otthon bravúros gyerekszobákkal
Gyerekszoba
Stílusos otthon bravúros gyerekszobákkal
Némi szerencse, rengeteg munka és kivételesen jó ízlés kellett ahhoz, hogy Anita és Péter igényes otthont alakíthasson ki a fővárosnak abban a ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek