hirdetés
hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés
hirdetés

Elegáns és visszafogott legénylakás Budapesten

Elegáns és visszafogott legénylakás Budapesten

Átgondolt térrendezés, tudatosan visszafogott színek, kiegészítők, valamint egyedi tervezésű bútorok jellemzik ezt az 51 négyzetméteres budapesti otthont. A tulajdonos pontosan ilyenre vágyott, amikor megvásárolta a lakást.

Teljes felújítás

A Dohány utcai Zsinagóga élettel teli, multikulti környékén találta meg Márk azt a lakást, amely leginkább megfelelt az igényeinek, viszonylag kis mérete ellenére is. „Az 1920-as években épült ház gyönyörű, a lakás pedig a pezsgő környék dacára csendes. A régi cselédajtót megtartva, de az eredeti beosztást kissé átalakítva tökéletes otthon vált belőle” – mesélte az OTTHON magazinnak. Még a lakás romos állapota sem riasztotta el: az összes nyílászáró, a vezetékek és a burkolatok is cserére szorultak. Ebből a látszólagos hátrányból azonban előnyt kovácsolt, hiszen így a saját ízlésére formálhatta a tereket, amihez Daruka Gergely tervező segítségét kérte.

kislakas1.jpg

A lakás beosztása alapvetően jó volt, csupán a két szoba közötti ajtót helyeztük át, hogy praktikusabban tudjuk berendezni mindkét helyiséget”– mondta Gergely. Az étkezőt a nappaliba költöztették, a konyhát pedig az előszobai térbe, ahol a rendhagyó szögben futó falakból eredő nehézségeket is sikerült kiküszöbölni. Így lett az egyedileg gyártott konyhabútor a lakás legötletesebb eleme: az előtérben egészen keskeny elemekkel indul, majd klasszikus konyhaszekrénnyé szélesedik. Folytatása sem szokványos, hisz a beépített sütő és hűtőszekrény egy korábbi gardrób falmélyedésébe került, így most teljesen belesimul a fal síkjába.

kislakas2.jpg

Elegáns és visszafogott

Márk határozott elképzeléssel kezdett az otthonát meghatározó stílus tervezésébe: elegáns, visszafogott belső tereket szeretett volna, melyek szolidan utalnak a lakás korára, valamint a térérzetet is fokozzák. Ezért vált uralkodó színné a fehér és a szürke, amelyek hűvösségét a tölgy ellensúlyozza, és emiatt választottak világos tónusú, letisztult bútorokat. Az évszázados múltat a chevron mintában lerakott tölgyparketta és a lépcsőház stukkóira rímelő kazettás faldíszítés idézi meg. Hasonlóan kreatív módon találtak megoldást a tárolásra is: a két, egyedileg gyártott nappali és hálószobai gardróbszekrény szinte mindent elnyel.

Hogy ne szűkítsék a teret, a többi bútorhoz hasonlóan hófehérek lettek, és egységesen alkalmazták rajtuk Márk kedvencét, a bronztükör hatású fóliázást. További tágasságérzetet nyújtanak az általános világítást adó, sűrűn elhelyezett szpotok és az álmennyezetbe rejtett fények. A gondosan megtervezett világítás még otthonosabbá teszi a legénylakást, ahol Márk egy-egy fárasztó munkanap után tökéletesen kikapcsolódhat.


Galériához klikk a képre!

Fotók: Székely Péter

 

2020. július 17. 6:10


EZT IS Ajánljuk


hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legnépszerűbb témák
Iskolakezdés és őszi munkanapok – így frissítsd fel az egész család ruhatárát
Praktikus ötletek
Iskolakezdés és őszi munkanapok – így frissítsd fel az egész család ruhatárát
Az iskolakezdés és az őszi munkanapok közeledtével ideje átnézni a ruhatárat. Az Arena Mall segítségével megmutatjuk, milyen darabokkal érdemes ...

Inspiráló évszakváltás: megjelent az OTTHON magazin szeptemberi száma!
Hírek
Inspiráló évszakváltás: megjelent az OTTHON magazin szeptemberi száma!
Inspiráló átalakulásokkal, friss színekkel és praktikus ötletekkel vár az OTTHON magazin szeptemberi száma. Megmutatjuk, hogyan születhet újjá egy ...

Művészi mestermunka – CLICK&FOLD etetőszék
Gyerekszoba
Művészi mestermunka – CLICK&FOLD etetőszék
A német CYBEX márka visszavonhatatlanul betette lábát a gyerekbútorok piacára is. Az új ikon a CLICK&FOLD nevet kapta, a név pedig egy olyan ...

hirdetés









Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek