A tér lelke – Beszélgetés Trom Katával

Érdekességek Katáról

A tér-lélek-tan megalkotásában a magyar gyökereim és különböző kultúrák, spirituális hagyományok ötvözése, művészettörténeti tanulmányaim segítettek.

Az otthonom valamennyi helyiségét szeretem, és – részben a Napot is követve –, attól függően, mit csinálok, vándorlok a térben. A konyha-étkezőben az ablak alatti pad egy remek pont: innen az otthonom több része is jól belátható. A kényelmes ülőpárnákon keresztbe fordulva, felhúzott lábakkal is szeretek üldögélni, minden évszakban inspirál, ha innen szemlélem az égbolt játékait.

Jelenlegi kedvencem a nappali egyik sarkában álló áttört-fém török lámpa. Elegánsan robusztus formája és ezüstösen csillogó színe önmagában is nemességet áraszt, ám amikor esténként felkapcsolom, a falakra vetett csodálatos fény-árnyék rajzolata közvetlenül a lelkemhez szól.

Szeretem a nyárban, hogy nem kell sok réteg ruhát hordani, és mezítláb lehetünk a lakásban, a kertben. Élvezem, hogy kilószámra ehetem az ízes gyümölcsöket, és nyár végére sem unom meg a bazsalikommal és más fűszerekkel készített paradicsom-cukkíni-padlizsán variációkat.

A Miért ott van a szék? című új könyved a fizikai és lelki tereink egymásra reflektáló, folyton változó és boldogságunkért dolgozó kapcsolatáról mesél. Áruld el: miért ott van az a bizonyos szék?

A rövid válasz az lenne, hogy azért, mert oda tetted valamikor. Csakhogy ezzel akarva-akaratlanul meghatároztad, mi történhet, mit csinálhatsz és mit nem a szoba azon pontján. Pedig a tér-lélek-tan szerint egyáltalán nem mindegy, hogy ezzel valójában milyen fizikai események és lelki folyamatok, gondolatok sorát indítottad el, illetve hívtad meg az életedbe – amelyek eredménye talán hosszabb távon lesz nyilvánvaló. Ez a kérdés minden bútorral kapcsolatban feltehető, és izgalmas kaland mindenkinek megtalálni a saját válaszát, felismerni élete rejtett összefüggéseit. Bízom abban, hogy mire a könyv végére ér az olvasó, tudni fogja, hogy miért ott van a szék, jó-e egyáltalán, hogy ott van, vagy miért kellene változtatni az elrendezésen. 

A tér-lélek-tan szerint a bútoraink kvázi beszélgetnek velünk, otthonunk pedig mindig mutatja, milyen lelkiállapotban vagyunk, velünk együtt változik. Hogy értsük ezt?

A hagyományos megközelítés szerint a tárgyak élettelen dolgok, a legjobb esetben is néma társainkként tekintünk rájuk. Pedig ha megállunk egy pillanatra és kívül-belül elcsendesedünk, megtapasztalhatjuk, hogy keresik a kapcsolatot velünk, és meghálálják az értő és szeretetteli figyelmet. A saját bútoraimnál az vált be, hogy szinte megszemélyesítem őket, és a párbeszédünkben lehetőleg valamennyi érzékszervemmel igyekszem megismerni mindent, a színek, minták kisugárzásától kezdve a formák és felületek taktilis üzenetéig. Persze az intuitív megérzéseknek és a szabad asszociációknak is nagy szerepe van, de ez mindenkinél egyedi, épp ez benne a jó.

Ha már az egyediséget említed, megosztasz velünk személyes példákat is?

Mindig érzékeny voltam a környezetemre, és mivel elég határozott ízlésem van, kezdettől fogva csak olyan tárgyakat engedtem be az otthonomba, amelyekről éreztem, hogy együtt tudunk élni. Figyelem, meghallom a lelkem üzeneteit, és hagyom, hogy felülírják a racionális érveket, és kreatív megoldásokra inspiráljanak a lakásomban is. A legnagyobb változást az hozta, amikor végre átléptem egy belső korlátomat. Bár néhány évente átrendeztem a tereket, sosem nyúltam ahhoz a saját tervezésű ágy-könyvespolc-térelválasztó bútorhoz, ami a nappali egyharmadát kitöltötte. Még a gondolata sem merült fel, hogy az is mozdítható. Egy nap aztán villámcsapásként ért a felismerés, hogy általános fejlődésemhez éppen azon kell változtatnom, amit az egyetlen fix pontnak gondolok. Másnap átvittük a hálószobába a korábban konkrét és átvitt értelemben is mozdíthatatlannak vélt bútort. Mivel ezzel egy időben a lelkem terében is elengedtem néhány engem már nem szolgáló érzést és gondolatot, az életem alapvető pozitív fordulatot vett.

Gyakran egy költözéssel is felér, hogy a tárgyak megtalálják a helyüket. Könyvedben külön fejezetet szentelsz a bútorok mozgatásával járó változásnak. Ennyire fontosnak tartod?

A lényeg, hogy az átrendezés egy több szinten zajló megújulás, ami nemcsak az adott tér energetikáját és a mozgásterünket változtatja meg, hanem a lelkünk belső tereire is hatással van – illetve eleve onnan ered. Otthonunk és életünk felfrissítéséhez sokszor elegendő, ha a régóta szeretett bútorainkat és a különböző kiegészítőket, dísztárgyakat másképp rendezzük el. Hat-hét évente vizsgáljuk meg a közvetlen környezetüket, és merjünk változtatni! Fontos ugyanakkor, hogy hagyjunk magunknak elegendő időt az egész folyamatra: tanulságos lehet, ha a bútorok áthelyezését követő reggelt nem azzal kezdjük, hogy az idegennek tűnő megoldásokat azonnal visszarendezzük. Talán éppen a szokatlan elrendezés és az így kialakult új mozgástér inspirál majd a fejlődésre, egy új életciklus elkezdésére.

Mennyire meghatározó az életünkben az otthonról hozott tárgy- és lakberendezési kultúra?

Ideális esetben, mire önállóan kezdünk el élni, már kialakult a saját ízlésünk, értékrendünk, és képesek vagyunk egy valóban bennünket tükröző otthont kialakítani magunknak vagy társunkkal közösen. A saját érési folyamatainknak fontos része, hogy bár kezdetben önkéntelenül magunkba szívjuk a szüleink, nagyszüleink ízlését, ezeken felnőttként kedvünkre csiszolhatunk. Tapasztalatom szerint, akik magasabb esztétikai igényű családi háttérrel bírnak, kevésbé lázadnak a hozott minták ellen; legfeljebb csak az idősebb generáció gyűjtögető szokásait hagyják el, és szellősebben berendezett tereket alakítanak ki. A lakberendezési kultúra szempontjából a tudatosságot és kreativitást nélkülöző környezetben nevelkedett fiatalok viszont gyakran fordulnak az ellenkező irányba, és sok energiát fordítanak arra, hogy nagyon friss és modern legyen az otthonuk. Fontosnak tartom azonban, hogy bárhonnan jövünk is, ma nem minden esetben könnyű megtalálni azokat az egyszerre kényelmes és esztétikus bútorokat, praktikus és dekoratív használati tárgyakat, amelyekre valóban szükségünk van. Az aktuális trendek sok területen igencsak megnehezíthetik a dolgunkat, hiszen a legtöbb helyen csak azt kapni, ami a divat.

Ezek szerint a környezetünk az életünk lenyomata. Hogyan illeszkednek ebbe a múlt tárgyai?

A boldog, kiegyensúlyozott élet és az ezt tükröző harmonikus berendezés alapja, hogy jól érezzük magunkat a jelenben. Ennek egyik megnyilvánulása az lehet, hogy arányosan keveredik otthonunkban a régi és az új, és van megfelelő fizikai-lelki mozgásterünk közöttük. Ebből a szempontból a nagyobb bútorok jelentik a szilárd alapot és stabilitást, főleg, ha van köztük például egy-egy örökölt régebbi szekrény vagy komód is, ami segíthet szívünkben tartani szeretteinket. Ám meggyőződésem, hogy egy tér akkor él igazán, ha az egyes tárgyakra nem a múltunk darabkáiként tekintünk. Új perspektívából közelíthetünk a környezetünk felé, ha képesek vagyunk átérezni, hogy minden él, és a jelenben van egyedi szerepe. Egy régi családi fotónak a tér-lélek-tan szempontjából nem az a feladata, hogy általa a múlton merengjünk, hanem hogy az akkor megélt örömet az „itt és most”-ban érezzük. 

Az otthon stílusa és hangulata is mást jelent a tér-lélek-tan szerint. Hogy lehet egyszerre stílusos és hangulatos a közvetlen környezetünk?

A stílus számomra külső és a felszínhez közelebb lévő elemek és jellemzők leírása, míg a hangulat azoknak a zsigeri élményeknek és impulzusoknak az összessége, amit egy adott térben megtapasztalunk. Úgy is fogalmazhatok, hogy a stílust főleg a gondolati, mentális síkon közelítjük meg, miközben a hangulat az érzéseinkhez szól, az egész lényünket átjárja. A tér-lélek-tan szempontjából egy otthon lényege az az egyedi és utánozhatatlan hangulat, ami a hely (ideértve a fényeket, hangokat, illatokat stb. is) és az ott élők kapcsolatából születik. A szerethető és természetes otthon szerintem inkább eklektikus berendezésű, minthogy szigorúan követné egy stílus formajegyeit.  Jó kiindulási alap, ha az alapbútoraink egyszerűbb vonalvezetésűek és visszafogottabb színvilágúak, és ezek mellett jelennek meg a saját ízlésünket tükröző szőnyegek, képek, vagy egy-egy különleges tárgy, műtárgy.

Tippek Katától 

Alapvető igényünk, hogy díszítsük a környezetünket, de nem mindegy, kinek szól a dekoráció, nekünk – hiszen mi élünk ezekkel a tárgyakkal –, vagy egy általános alanynak, a külvilágnak. Ezért azt javaslom, hogy soha ne katalógusból válasszunk. Nézzünk meg, vegyünk kézbe mindent a fizikai valójában, és csak azt vigyük haza, ami már az üzletben is megszólít. 

Kicsit játszva a szavakkal: ne légy szelektív a rugalmasságban, légy rugalmas a szelektálásban! Válj meg azoktól a tárgyaktól és gondolatoktól is, amelyek már nem szolgálnak téged. Egy szeretettel rendben tartott környezet összerendezi a tér, az otthon és lényünk síkjait és dimenzióit. A ház körüli tevékenységekről se feledkezz meg: gyakran éppen az ilyen feladatok közben jut eszünkbe egy inspiráló gondolat, egy probléma megoldása.

A szívvel-lélekkel, kézzel szőtt nomád szőnyegek életet visznek a helyiségekbe, ezért öltöztettem fel velük az otthonomat is. Mivel a színek mellett a gazdag mintakészletük rejtett üzenetét is ismerem, szinte a bőröm alatt érzem az egyes darabok szimbolikus-spirituális jelentését is.

Trom Katával a 2021. júliusi OTTHON magazin Névjegy rovatában beszélgettünk.

Fotók: Téglásy Zsuzsa