hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Hogyan vegyük rá a gyereket az alumínium szelektív gyűjtésére?

Hogyan vegyük rá a gyereket az alumínium szelektív gyűjtésére?

Az alumínium dobozok újrahasznosítása csak egyetlen apró, ám igen fontos lépés a környezettudatosság és az erőforrásokkal való takarékoskodás útján. Ha szülőként okosan cselekszünk, a gyerekeknek már teljesen természetes lesz.

Ha aktívan törekszünk egy fenntarthatóbb életre, alapvetően az a szándék munkál bennünk, hogy egy élhető bolygót hagyjuk hátra a minket követő generációk, a gyermekeink és az unokáink számára. Ez a hétköznapi környezettudatosság sok-sok apró lépésből áll össze: kezdve azzal, hogy spórolunk a vízzel, át azon, hogy nem veszünk felesleges dolgokat egészen addig, hogy nem a szemetesbe dobjuk az alumínium dobozokat. Ezekből rengeteg megvalósítható a gyerekek számára is, például ez utóbbi. 

Rajtunk múlik

Ma már rengeteg üdítő, tea vagy akár tejes ital vásárolható alumíniumdobozban, amit a gyerekek is fogyasztanak nemcsak otthon, hanem az iskolában, edzésen, táborban is. Az alumínium hatalmas érték, és nem a kukában van a helye. Ahogy nem dobunk ki egy ruhát egyetlen viselés után, úgy egy alumínium dobozt sem szabadna. Hogy ez a gyerekek számára is természetes legyen, az nagyrészt a szülői példamutatáson múlik. Ma már mi sem egyszerűbb, mint szeparáltan gyűjteni az aludobozokat, majd együtt visszaváltani őket – a Minden Doboz Visszajár program keretében kihelyezett automaták ezt könnyítik meg. 

foldunkert-vilagnap-1.jpg

Keltsük fel az érdeklődést! 

Szülőként mindenképp magyarázzuk el a gyerek életkorának megfelelően, hogy ez miért ilyen fontos: ha még erre fogékony korban van, biztosan le tudjuk nyűgözni pár izgalmas adattal. Például vajon tudja-e a csemeténk, hogy a világon egy év alatt készített aludobozokból olyan magas oszlopot lehetne rakni, ami 75-ször elérne a Holdig és vissza? Meglepődik-e azon, ha elmondjuk neki, az a doboz, ami éppen a kezében van, talán pár héttel ezelőtt már járt nála? A jó példa, a kommunikáció a kulcs ahhoz, hogy a gyerekek számára már természetes legyen egy környezettudatos magatartás. 

A suliban is fontos

Természetesen az a legjobb, ha mindezzel nem csak otthon találkoznak a kicsik: a dobozok gyűjtésére akár az iskolában, edzésen is van lehetőség. Ha egy osztály közösen gyűjti, majd váltja vissza a dobozokat, az azért kapott pénzösszeget akár jótékony célra is felajánlhatják – a Minden Doboz Visszajár és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, illetve a SPAR Magyarország együttműködésnek köszönhetően egyes automaták ezt is lehetővé teszik. Ezzel nemcsak egy hasznos és jó dolgot cselekedtek, hanem rögtön kettőt! Nemcsak szülőként, hanem pedagógusként, edzőként is megvan a lehetőségünk arra, hogy a hétköznapi környezettudatosság olykor rögös útján terelgessük a gyerekeket – végső soron ők a jövő letéteményesei. 

Fotó: Minden Doboz Visszajár

2022. október 15. 10:17



Legnépszerűbb témák
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Stílusos otthonok
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Két lakás összenyitásával született meg az a nagyvonalú otthon, amelyhez egy különleges télikert is tartozik. Ennek köszönhetően pedig beköltözött a ...

Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Kislakás
Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Már kapható az újságárusoknál és a praktikawebshop.hu oldalon az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma. Ezúttal a galériás megoldások ...

Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Bútorok
Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Az unalmas fehér és szürke kanapék ideje lejárt, most a kék ülőbútorok hódítanak. Mutatjuk, hogyan érdemes elrendezni és dekorálni körülöttük a ...




EZT IS Ajánljuk
Újabb környezetbarát megoldás a SPAR-tól
Hírek
Újabb környezetbarát megoldás a SPAR-tól
Jelentős mennyiségű műanyagfóliát takarít meg a SPAR éves szinten azzal, hogy a logisztikai folyamatok során többször használatos rolli-ponyvával ...

Sokoldalú polcrendszer színesen
Tárolás
Sokoldalú polcrendszer színesen
Modern, minimalista, ugyanakkor játékosan színes acélpolcokkal hívja fel magára a figyelmet a fiatal olasz tervező.

Ezek a legfenntarthatóbb úti célok Magyarországon
Utazás
Ezek a legfenntarthatóbb úti célok Magyarországon
„Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit” - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek