Görögország az európai kultúra bölcsője, a mai napig sokakat inspirál, például lakberendezőket és séfeket is. Ezúttal az utóbbiba kóstolunk bele egy kicsit, görgess lejjebb és nézd meg, hogyan készülnek ezek a mennyei görög fogások!
Aprítsuk fel a hagymát, tegyük egy tálba, engedjünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Hagyjuk állni 5 percig, szűrőben öblítsük át, papírtörlőn szárítsuk meg. A csemegekukoricát száraz serpenyőben kevergetve pirítsuk, míg egy kis színt kap. Adjunk hozzá pár csepp repcelolajat, vajat, és pirítsuk tovább, hogy a szemek megpiruljanak. Hagyjuk hűlni. Keverjük össze a lecsepegtetett hagymával, a finomra aprított snidlinggel és petrezselyemmel. Törjük nagyobb darabokra a fetát, és szórjuk rá. Locsoljuk meg olívaolajjal és citromlével, sózzuk, végül borsozzuk.
Aprítógépben simára keverjük a fetát, a joghurtot és a fokhagymát, őrölt fekete borssal fűszerezzük. Egy nagy tálban forgassuk össze a kimagozott és apróra vágott paradicsomot és a kockákra vágott uborkát. Magozzuk ki és vágjuk durvára az olajbogyót, szeleteljük fel a hagymát, és adjuk a zöldségekhez a mentával és a citromlével. Sózzuk ízlés szerint. Kenjük meg a fetás krémmel a kenyérszeleteket, majd halmozzuk rájuk a salátát.
Forrás: Otthon magazin 2023/08, Fotók: Unsplash.com, Pexels.com
2024. augusztus 1. 14:20
Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.
otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva
Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás Játékszabályzat