hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Mesébe illő pilisi ház

Mesébe illő pilisi ház

A motiváció prózai, a megvalósítás emberpróbáló, a végeredmény esszenciális. Őrfi József maga épített házat a családjának.
 

DSC_0288_OK.jpg

Nem akart sokat a fiatal házaspár: csak egy szobát, egy konyha-nappalit a garzonhoz, hogy elférjen a gyarapodó család. József építészként még annyit, hogy a ház legyen vállalható szakmai körökben, így fogalmaz: ne legyen ciki. A népmesei fordulatokkal teli történetben nem remélt jutalom a Média Építészeti Díja. Gyökerek nélkül nincs hajtás sem. „Amikor magunk mögött hagytuk a fővárost, édesanyám építésztechnikusként kiszámolta, hogy a telkünkre egy hatvanhét négyzetméteres házat tudunk felépíteni. Legyen két garzon, mondta, és ha majd eljön az ideje, bővítheted a sajátodat” – idézi fel József. A kis Mihály érkezésével egyre inkább hiányzott a tér, az az egy szoba.

DSC_0392_OK.jpg
Az építész pedig rajzolt és újra rajzolt, mígnem kitalálta, hogy egyszerűen megnyújtja a házat; és ekkor elöntötte a nyugalom érzése. „Meg kell hagyni, okos asszony az édesanyám. Rám maradt ugyanis a feladat, hogy a lejtős terepre ültessem a házat.” Persze ez akkor vált szükségessé, amikor Eszter, a feleség bölcsen és szeretettel ezt mondta: „Ha van még három méter, ahová építhetünk, csináld meg magadnak, legalább itt maradsz.” Ez az a momentum, amikor eldőlt a ház esztétikáját meghatározó, három szint belmagasságú épületszárny sorsa.


Galériához klikk a képre!

„Az a műhelyem és az építészirodám, a menedékem. Olyan, mint egy ragasztó, úgy tart ott engem.” Három év – újra a mesebeli szám – megfeszített problémamegoldás, folyamatos, fárasztó, áldozatos munka, amit József magára vállalt az építkezéssel. Nehéz béklyója volt a szűkre szabott büdzsé, tudta, hogy csak akkor épülhet meg a házuk, ha ő az építész, a szakmunkás és a műszaki vezető egy személyben. A szélsőségekig elment, hogy megtalálja az olcsó és legjobb megoldásokat, legyen szó építőanyagról vagy technológiáról. Azért döntött a favázas, könnyűszerkezetes építkezés mellett, mert volt valamennyi ácstudása. Kevés pénzből, egyedül és egyszerűen. DSC_0580_OK.jpg

Ez volt a szempont akkor is, amikor megszületett a fahomlokzat terve. „Csak behajtok egy csavart és máris lóg a léc.” Ha a bilincs nem is lazult, szárnyra kapott a teremtő gondolat: a cseréplécek hosszában kettévágva dupla annyi anyagot jelentenek, máris spórolt. A körfűrészre nem tett távtartót, a vágási pontatlanságok, a tökéletlenség miatt a falécek surlófényben különös vibrálásba fognak. Alig százezer forintba került a száz négyzetméteres léchomlokzat, és milyen erős építészeti karakterrel bír! Történt még valami: Eszter mindvégig jelen volt, kritizált, dicsért, és mire álltak a falak, a környezetvédelmi szakjogász frissen végzett enteriőr stylistként kapcsolódott be az otthonteremtésbe. Azt mondják, így lettek szó szerint házasok a Pilis lankáin, egy csöndes zsákutcában, ha úgy tetszik: háttal a világnak.

Szöveg Füzesi Zsuzsa  fotó: Székely Péter

2020. február 8. 9:57

CÍMKÉK: családi ház pilis


Legnépszerűbb témák
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Stílusos otthonok
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Két lakás összenyitásával született meg az a nagyvonalú otthon, amelyhez egy különleges télikert is tartozik. Ennek köszönhetően pedig beköltözött a ...

Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Kislakás
Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Már kapható az újságárusoknál és a praktikawebshop.hu oldalon az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma. Ezúttal a galériás megoldások ...

Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Bútorok
Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Az unalmas fehér és szürke kanapék ideje lejárt, most a kék ülőbútorok hódítanak. Mutatjuk, hogyan érdemes elrendezni és dekorálni körülöttük a ...




EZT IS Ajánljuk
Fókuszban a panoráma: egy harmonikus, modern családi ház
Stílusos otthonok
Fókuszban a panoráma: egy harmonikus, modern családi ház
Tudatos célkitűzések és átfogó tervezés eredménye, hogy Vivienék nap mint nap a béke szigetén érezhetik magunkat modern otthonukban. Legyen szó ...

A családi házakat a legnehezebb eladni
Hírek
A családi házakat a legnehezebb eladni
Idén az első negyedévben a használt családi házak eladása volt a legnehezebb: ezek az ingatlanok országos átlagban 185 napig voltak a piacon, ami az ...

Egy felejthetetlen budai otthon
Stílusos otthonok
Egy felejthetetlen budai otthon
A budai hegyvidéken álló ház tökéletesen belesimul a környezetébe: a határok elmosódnak, mintha az épóület egy halatmas, óriás faragta szikla ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek