
Másodszor készült beköltözni a régi polgári lakásba Mónika és Péter, és mivel tudták, hogy az már néhány éve sem felelt meg az igényeiknek, amikor még csak második gyermeküket várták, nyilvánvaló volt számukra, ezúttal belsőépítész segítségét kell kérniük, hiszen a családjuk időközben hatfősre nőtt.
„Amikor megvásároltuk a lakást, beleszerettünk a nagypolgári jellegbe, a világos terekbe, és ezt mindenképpen meg akartuk őrizni. Bár fontos szempont volt, hogy legyen külön szülői háló és férjenek el kényelmesen a gyerekek is, ezek megtartását kértük a tervezőtől” – meséli Mónika.

Fehérvári Tekla építészt bízták meg a nem mindennapi feladattal, aki sokat beszélgetett a családdal, mielőtt javaslatot tett a lakás átszabására. Mivel a fürdőszobát már korábban felújították, és az elrendezés szempontjából is megfelelő helyen volt, ahhoz nem nyúlt, más helyiségeket azonban átszervezett.
Lebontva a falat az eredeti két szoba között, a tervező a közösségi tér egyik sarkából alakította ki a szülői hálót, egy akkora helyen, amelyben egy ágyneműtartós ágy, két éjjeliszekrény és egy pici komód éppen elfér. Fényt egy belső ablakon át kap a helyiség, mellé pedig a konyha került, a többi részen az étkező és a nappali osztozik.

A korábbi konyha helyére álmodta meg a gyerekszobát és a gardróbot, méghozzá egy igen merész csavarral: a gardrób belmagasságát csökkentve galériát épített, amelyre a két nagyobb gyerek alvóhelye került, különleges emeletes ágyakat hozva így létre.
Az egyedi bútornak köszönhetően pedig még plusz területet is nyert, amelyen így elférhetett a vágyott pianínó. Rajztáblával felszerelt harmonikaajtóval szeparálható a kicsik birodalma, a nagy, közös játékok idején viszont övék lehet az egész tér.

A tárolást elsősorban a méretre készült nappalibútorban és a hosszú gardróbban oldották meg, de Tekla a család kérésére az előszobába is egyedi fiókos tárolókat tervezett.
„Nekünk az vált be, hogy minden gyerek a saját fiókjában tartja a kesztyűjét, sapkáját, sálját, kardigánját, így mindig minden egy mozdulattal eltüntethető, és nincs rendetlenség” – árulja el Mónika.
„A vágyott nagypolgári stílus megidézése érdekében megtartottuk az eredeti faparkettát, amelyre egy csodás perzsaszőnyeg került, használtunk stukkókat, rozettákat, de olyan apróságokat is, mint a míves kerámiakapcsolók” – hívja fel a figyelmet Tekla a fontos részletekre.

Természetesen a praktikumot négy kisgyerek mellett nem hanyagolhatták el, a tapéták például moshatóak, még a gyerekszoba mennyezetén is, hiszen az emeletes ágyról a kis kezek elérik a plafont. Az ilyen okos döntéseknek is köszönhető, hogy az egész család jól érzi magát régiúj otthonuk minden egyes zugában.
A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »
2026. február 5. 18:00
Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.

otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva
Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás Játékszabályzat