hirdetés

Stílusos otthonok Kislakás Inspiráló helyiségek Dekor Megoldjuk Utazás Hírek WEBSHOP

hirdetés

Pompás színek otthona

Pompás színek otthona

Egy fiatal pár számára az első közös otthon megteremtése kapcsolatuk legszebb és legizgalmasabb időszakai közé tartozik. Viktória és párja hasonlóan emlékeznek vissza azokra a hónapokra, amikor ódivatú, sötét lakásukból fiatalos, színes otthont alakítottak ki maguknak. Igaz, ehhez mindent megmozgattak, még a falakat is.

A világos, tágas és merész színekben pompázó tereket látva nehéz elképzelni, hogy Viktóriáék otthona egykor egy sötét és apró, átláthatatlan helyiségekre szabdalt lakás volt. „Mindent fel kellett újítani, még a falakban futó csőrendszer és a gépészet is korszerűsítésre szorult, mégis, amint beléptünk, azonnal megláttuk benne a lehetőséget” – emlékszik vissza Viktória.

Az is hamar kiderült a fiatalok számára, hogy egy belvárosi szűk utcácska első emeleti lakását nem is olyan egyszerű verőfényessé tenni. Szinte minden mozdítható falat kiüttettek, hogy a négy, utcára néző ablakon keresztül a napfény akadálytalanul szóródhasson szét a belső térben. Így került egy légtérbe a konyha és az előszoba, a régi spájz pedig fürdőszobává alakult. De a fiatal párra még egy nagy kihívás várt. Mivel mindketten kirepültek a szülői házból, szerették volna családtagjaikat rendszeresen vendégül látni, tehát szükség volt még egy hálószobára, amely ráadásul külön bejáratú és megvilágítja némi természetes fény – ám ez a lakás adottságait tekintve szinte lehetetlennek tűnt. Viktória, aki munkája során nap mint nap segít az ügyfeleknek a legkülönbözőbb gondjaikat megoldani, ezúttal is rátalált a megoldásra.


Szöveg: Szekeres P. Mónika

Fotó: Székely Péter

Styling: Torma Beatrix

A teljes cikk az OTTHON magazin júniusi lapszámában olvasható.

 

2015. június 11. 9:40



Legnépszerűbb témák
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Stílusos otthonok
Télikert a bérház emeletén: vidéki kúriahangulat és nagypolgári építészeti jegyek egy pesti lakásban
Két lakás összenyitásával született meg az a nagyvonalú otthon, amelyhez egy különleges télikert is tartozik. Ennek köszönhetően pedig beköltözött a ...

Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Kislakás
Fókuszban a galériák - Megjelent az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma
Már kapható az újságárusoknál és a praktikawebshop.hu oldalon az OTTHON magazin első 2026-os Kislakás különszáma. Ezúttal a galériás megoldások ...

Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Bútorok
Okos ötletek: 4 tipp a nappali berendezésére, ha kék színű a kanapéd
Az unalmas fehér és szürke kanapék ideje lejárt, most a kék ülőbútorok hódítanak. Mutatjuk, hogyan érdemes elrendezni és dekorálni körülöttük a ...




EZT IS Ajánljuk
Pazar lett a felújítás után ez az 57 m2-es lakás: ütős monokróm stílus feketével
Kislakás
Pazar lett a felújítás után ez az 57 m2-es lakás: ütős monokróm stílus feketével
Sötét kilátások fogadták a budapesti otthon megmentésére siető tervezőket, ám a felújítás során megszülető fekete design már korántsem lehangoló: a ...

Csillogást ajándékba: karácsony egy elegáns otthonban
Stílusos otthonok
Csillogást ajándékba: karácsony egy elegáns otthonban
Könnyed elegancia és nagyvárosi sikk jár kéz a kézben Szieben Katica lakberendező otthonában, ahol a látványos megoldásokról karácsonykor sem ...

A kutyabarát otthon
Praktikus ötletek
A kutyabarát otthon
Érezted már úgy, hogy a kutyád irányít téged és nem fordítva? Hogy, ha itt és most nem szabsz határokat, vendég leszel saját otthonodban? Bizony akár ...








Fizess elő a magazinra!

Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.



otthon.hu © 2026 – minden jog fenntartva

Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás    Játékszabályzat

Impresszum    Médiaajánlat    Előfizetés    Kapcsolat    ÁSZF

Stílusos otthonok
Sztárlakások
Kislakás Inspiráló helyiségek
Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali
Dekor
Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony
Megoldjuk
Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek
Utazás Hírek