A többszáz éves, gerendavázas technológiával épült, ám nagyon is modern házban a naturális hangulatot a világosra lazúrozott, szépen öregedő látszó gerendák alapozzák meg. Ám szerették volna elkerülni a hegyi kunyhó érzést, ezért a térrendezéssel és a festéssel tették könnyeddé a teret.
Elvetették a klasszikus előszoba ötletét, így a teraszról, illetve az udvar felől is rögtön a közösségi térbe lépünk. A nappali-konyha-étkező a központ, Miklós pedig gondoskodott róla, hogy jó rálátás essen a kint rügyet bontó magnóliára. „Mi megéljük a házat és a kertet is. Ugyanakkor sokszor nagy a jövés-menés nálunk, ez volt a fő oka, hogy strapabíró, fahatású járólappal burkoltuk az alsó szintet, de minden más is emberi léptékű.”
A tárolást külön helyiségekkel és konyhához csatlakozó spájzzal oldották meg, a tetőtérben a háló és a második fürdő mellett mini könyvtár-dolgozószobát alakítottak ki. Alkalomadtán vendégszobává avanzsál, és a látogatókkal a lenti ablakbeugrós étkezőben telepednek le, hogy komótos falatozás közben gyönyörködjenek a kertben.
Túlzásoktól mentesen, de maximálisan kihasználták a romantikus stílusban rejlő gazdagságot a lámpákkal, párnákkal, kazettás frontú konyhabútorral, de messzi utazásokról hozott emlékek is otthonra találtak itt.
A bejárati ajtón Indiában lelt fémkilincs díszeleg, egy fémfecske Portugáliából repült velük haza, és antiküzletből költözött be a nappali dísze, a bronz telivér szobor. Teljes harmóniában élnek a vörös téglás házzal, amely tavasszal együtt ébred a természettel.
A teljes cikket keresd az OTTHON 2023/04-es lapszámában.
Szöveg: Molnár Éva, fotók: Jurassza Zsófia, styling: Horváth Vera
2024. május 3. 6:10
Az Otthon egy kreatív, színes, változatos lakberendezési magazin.
Sőt, több is ennél: stílusteremtő, trenddiktáló, ízlésformáló olvasmány.
otthon.hu © 2025 – minden jog fenntartva
Stílusos otthonok Sztárlakások Kislakás Inspiráló helyiségek Étkezők és konyhák Fürdő Hálószoba Gyerekszoba Kert, növény Nappali Dekor Világítás Tárolás Bútorok Inspiráció Karácsony Megoldjuk Praktikus ötletek Háztartás Átalakítás Receptek Utazás Hírek RSS feliratkozás Játékszabályzat